Oroszország számára látszólag tét nélküli a mostani választás. Dmitrij Medvegyevnek nincs alternatívája. Mégis, mire szavaznak most az oroszok?
– Medvegyevnek ma tényleg nincs alternatívája. Alapvetően azért, mert az orosz lakosság számára ma a legfontosabb a hatalom, az ország irányításának hatékonysága. Ez a szempont jóval fontosabb, mint az értékek deklarálása. Az emberek nem akarnak kísérletezni, a jelenlegi hatalomra voksolnak, mert érzik az életminőség folyamatos javulását. Tehát a folyamatosságra szavaznak.
– E szavakból is kitűnik, hogy Putyin és Medvegyev ugyanazon csapat két kirakatban lévő figurája. Mégis, miben különbözik ez a két ember?
– Míg Putyin mégiscsak a szovjet rendszerből nőtt ki, addig Medvegyev már nem köthető sem a kommunista párthoz, sem a Komszomolhoz, sem pedig a KGB-hez. Politikai karrierje 1991 után kezdődött, így ő már nem a szovjet nómenklatúra terméke. Másképpen szocializálódott, így számára már semmit vagy nem sokat jelent a Szovjetunió. Ő egy új generáció szimbolikus alakja.
– De egyáltalán nem liberális, mint azt sokan szeretnék hinni…
– Hát nem! Még ha a stílusa némiképp el is üt Putyinétól. Mondanivalójának tartalma azonban nagyon is konzervatív. De ezt bizonyítja az is, hogy demonstráltan templomba járó, hívő ember. Leginkább az amerikai republikánusokhoz vagy a német kereszténydemokratákhoz tudnám őt hasonlítani. Egy szó, mint száz, nem liberális és nem is szociáldemokrata. Egyszerűen csak nem egykori KGB-s, ami nagyon megzavarja a nyugati elemzőket. Egyébként én semmi rosszat nem látok abban, ha valaki a szolgálatok tagja volt. Ha idősebb George Bush nem szégyellte, hogy a CIA-nál szolgált, miért kellene ezt tennie a KGB egykori tagjainak?! Szóval Medvegyev egy más rendszer embere. Hatalmas állami monopóliumok magas beosztású képviselője, és mint ilyen, eleve nem lehet liberális.
– S akkor miért erőltetik külföldön annyian, hogy ő liberális?
– Egyszerűen azért, mert egyfajta alternatívát jelent az úgynevezett szilovikokkal, a rendvédelmi szervezetek embereivel szemben. Ilyen értelemben, és erősen leegyszerűsítve tartják tehát őt liberálisnak. Azt azonban még egyszer aláhúzom, hogy ő egy szigorúan hierarchikus felépítésű rendszer, az állami monopóliumok világának prominens képviselője. S ugye, a Toyota menedzsmentjét senki sem tartja liberálisnak? Nos, a japán megacéghez hasonlóan Gazprom sem egy liberális vállalkozás.
– S mennyire lesz vagy lehet önálló elnök Medvegyev egy olyan erős kormányfő mellett, mint Putyin?
– Olyan berendezkedés van kialakulóban, amely Oroszországban nagyon hatékonyan működhet. Mindenképpen erős központ marad a Kreml, amely egyebek mellett kontrollálja az erőszakszervezeteket, és az Egységes Oroszország parlamenti többségére alapozva megerősödik a végrehajtó hatalom is. Ez a dichotómia hegeli értelemben – tézis-antitézis-szintézis – biztosíthatja a fejlődést. Szóval, nagyon optimistán nézek e két erős centrumra épülő politikai struktúra elé.
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
