Lejáratnák Obamát

Lejárató kampánnyá fajult a demokrata elnökjelölt-aspiránsok vetélkedése egy olyan kép miatt, amelyen Barack Obama hagyományos szomáli ruhát visel az afrikai országban tett látogatásán. Az interneten keringő fotó még 2006-ban készült, ám csak most került elő a kampányban. A hátrányban lévő Hillary Clinton döntő ütközetre készül a március 4-én Texas és Ohio államban zajló előválasztások előtt.

2008. 03. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a legszégyenletesebb, legsértőbb félelemkeltési támadás, amit a kampány során láthattunk – nyilatkozta David Plouffe, Barack Obama kampányfőnöke a most kipattant ügy kapcsán. Hillary Clinton stábja azonban elhárította a felelősséget. – Ha Barack Obama emberei azt képzelik, hogy az őt szomáliai népviseletben ábrázoló fénykép eldöntheti a választásokat, szégyelljék magukat – mondta Maggie Williams, Clinton kampányfőnöke. Köztudomású, hogy a múlt év során a volt first lady megvált egyik kampányönkéntesétől, miután az illető Obamát minden alap nélkül mozlim vallásúnak állította be.
Hillary Clinton egyébként egyre kétségbeesettebben kapkod tovatűnő népszerűsége után. Negyven állambeli előválasztás és kaukusz nyomán Obamának ugyanis először sikerült országos vezetésre szert tennie vetélytársával szemben. Most a demokraták 58 százaláka támogatná az illinois-i szenátort, míg riválisát mindössze a megkérdezettek 38 százaléka.
A verseny élesedésével egyre agresszívabbá válik a kampány hangneme, és a Clinton-stáb nemrég új eszközzel állt elő. Mind gyakrabban kérdőjelezik meg Obama elkötelezettségét az Egyesült Államok és Izrael közötti barátságot illetően. Ann Lewis, Clinton egyik vezető tanácsadója egy izraeli szervezetekkel tartott konferencia során azzal próbált lobbizni a volt first lady mellett, hogy kijelentette: Obama külpolitikai tanácsadója Zbigniew Brzezinski, aki a 2006-ban megjelent The Israel Lobby című könyvében az Egyesült Államok számtalan nemzetközi konfliktusát a közel-keleti állammal fenntartott szoros kapcsolatával magyarázza. Egy forrás szerint bár Brzezinski valóban adott tanácsot egy-egy alkalommal a szenátornak, Obama külpolitikai tanácsadói triumvirátusa éppen az a három ember, aki korábban Bill Clintonnak is dolgozott. Howard Friedman, az amerikai izraeli közügyek bizottságának (AIPAC) elnöke a támadások ellenére kijelentette, Clinton és Obama már bebizonyította elkötelezettségét az amerikai–izraeli barátság mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.