A kis- és középvállalkozások, illetve a helyi önkormányzatok felkészítésére született tegnap megállapodás a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Zrt. és a francia gazdasági minisztérium gazdaságfejlesztési ügynöksége (ADETEF) között. A területfejlesztés és idegenforgalom területén kifejtett együttműködés célja, hogy a cégek sikerrel feleljenek meg az európai uniós elvárásoknak, ezáltal növekedjen a versenyképességük – közölte Kiss Zoltán, az RFH vezérigazgatója az MTI-vel.
A határon átnyúló kapcsolatok erősítése céljából a két szervezet közösen pályázik majd olyan tenderekre, amelyek a Románia, Ukrajna és Horvátország felé irányuló gazdasági kapcsolatokat erősíthetik. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az ADETEF és az RFH elősegíti a magyar és a francia régiók közötti kapcsolatfelvételt és az úgynevezett legjobb gyakorlatok átvételét. Az ADETEF ennek keretében külső szakértőket biztosít azokhoz a fejlesztési projektekhez, amelyeket az RFH önkormányzatok vagy vállalkozások megbízásából bonyolít le.
Az együttműködés konkrét fejlesztésekre is kiterjed. Az ADETEF például a partnerkeresés és befektetéstervezés területén segít az RFH-nak a záhonyi logisztikai központ részeként megvalósuló, Fényeslitke–Komoró térségben kialakítandó közforgalmú ipari-logisztikai terület létrehozásában. A mintegy 40 milliárd forint összköltségvetésű záhonyi logisztikai park fejlesztésében az RFH-nak 6,2 milliárd forint áll rendelkezésére. Az RFH állami vállalat, célja, hogy segítse a térségi gazdaságfejlesztést. A cég átmeneti előfinanszírozást ad az uniós és hazai fejlesztési programokhoz, illetve megvalósítja a kapcsolódó képzéseket. A 14,6 milliárd forint tőkével rendelkező cég tulajdonosi jogait a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja.
Hengerelt a Paks Kisvárdán, vért izzadt otthon a Puskás Akadémia+videók
