A Magyar Vívószövetség a hét végén már a harmadik olyan versenyt rendezi, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat része, ám azután, hogy a női párbajtőr grand prix-t Szász Emese, a férfi kard GP-t Nemcsik Zsolt nyerte, a női kardozók Világkupa-viadalán ennél jóval szerényebbek a reményeink. Ezt hűen tükrözi, hogy női kardcsapatunk már bizonyosan nem jut ki Pekingbe. Ugyanakkor egyéniben Nagy Orsolya helyzete kifejezetten biztató: a világranglistán a 16., a most lényegesebb kvalifikációs rangsorban pedig a 14. helyen áll 128 ponttal, és potenciális riválisaival szemben – akik kiejthetnék – több mint ötven pont fórja van. De természetesen a felkészülés során és főként majd „élesben” sem lehet olyan „szétszórt”, mint amilyen a napokban volt. Tudniillik elnézte az óráját, reggel fél kilenc helyett fél nyolcra ment edzésre a Nemzeti Sportcsarnokba. Remélhetőleg vasárnap a XIII. kerületi önkormányzat sportcsarnokában, a volt Láng Csarnokban minél tovább marad, egészen a 14.30-kor kezdődő négyes döntőig, és ezt nem is lelátóról nézi majd.
A selejtezővel már szombaton megkezdődő Világkupán 22 ország 122 versenyzője indul, a világranglista első tizenhat helyezettje közül tizennégy itt lesz, így az olimpiai bajnok amerikai Zagunis és a világbajnok orosz Nyecsajeva is – és ez mindent el is mond a mezőny erősségéről.
Visszatér a napsütés, de strandidő még aligha lesz
