Női pólósaink kijutottak Pekingbe

Munkatársunktól
2008. 03. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három góllal is kikaphatott volna női vízilabda-válogatottunk Spanyolországtól az olaszországi, impériai olimpiai selejtezőn, hiszen még ez a váratlan vereség is csoportelsőséget jelentett volna számára. Az pedig olimpiai részvételt, a kvalifikációs viadalról ugyanis négyen jutnak pekingi kvótához, és a kiírás értelmében a csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe kerülnek. Az erőviszonyok alapján azonban senki sem készült vereségre, még akkor se, ha legutóbb a dunaújvárosi felkészülési tornán nem sikerült legyőzni a spanyolokat, 6-6-os döntetlen lett a vége. Impériában azonban 8-7-re alulmaradtak a kanadaiakkal szemben, akiket a magyarok könnyedén elintéztek 11-6-ra, e két eredmény következménye lett tegnap estére a roppant kedvező kiindulópont.
Az első negyed 2-2-vel zárult, a másodikat 4-3-ra ez ellenfél nyerte, a harmadikat viszont 4-0-ra Godova Gábor együttese, és Drávucz Ritáék lélekben ekkor már joggal kezdhették az ünneplést. Az utolsó negyed 3-0-val a spanyoloké lett, de számunkra a
9-9-es, olimpiai kvótát érő végeredmény volt a lényeg.
A helyszínen Köpf Károlyt, a Magyar Vízilabda-szövetség főtitkárát értük utol, aki elmondta, hogy a találkozó előtt az együttesből mindenki biztosra vette a kvótaszerzést. Miután ez összejött, a csapat egy szolid ünneplést tervezett, a mai szünnapra – amit a csoportelsőség eredményezett számára – pedig egy monte-carlói városnézést iktat be.
A másik csoport élén végezve az oroszok szereztek kvótát, s a még kiadó két pekingi helyért Olaszország–Spanyolország és Kanada– Görögország mérkőzésekre kerül sor. Együttesünk szombaton az olasz–spanyol találkozó győztesével játszik a döntőbe jutásért, de már csak a presztízs a tét.
Az olimpia nyolctagú női mezőnyének eddig Kína, az Egyesült Államok, Ausztrália és Hollandia volt tagja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.