Olaszliszkai per gój motorosokkal

A fokozottan védett tanúk vallomásának ismertetésével folytatódott a brutális lincselés ügyében előzetes letartóztatásban lévő nyolc olaszliszkai gyanúsított miskolci pere.

Tolcsvai L. László
2008. 03. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Parázs hangulat alakult ki az olaszliszkai per negyedik napján, amikor tegnap a fokozottan védett tanúk vallomását ismertette Czibrik Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tanácsvezető bírája. A Szögi Lajos tanár halálával végződött 2006. október 15-i lincselés cigány vádlottai közül mind a nyolcan úgy reagáltak: semmi sem igaz a felolvasott hét vallomásból, kitaláció az egész. Ifjabb H. Dezső elsőrendű vádlott negyedrendű vádlott apjával és ötödrendű vádlott anyjával együtt azt állította, ők áldozatok, a „névtelenek” szándékosan próbálják elferdíteni a tényeket. A hét történetből három esetben szemtanúk mondták el azt, amit láttak, a többiek hallomásra alapozták vallomásaikat.
Gyury József mint a Magyarországi Kisebbségek Pártjának főtitkára ügyvédként úgy vélte, súlyos eljárási hibák történtek a fokozottan védett tanúk kihallgatásakor, amit a tanácsvezető bíró és az ügyész egyaránt cáfolt.
Czibrik Attila bíró elutasította a védett tanúkkal kapcsolatos bíráló javaslatokat, ugyanakkor elfogadta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indíttasson vizsgálatot a rendőrséggel a romavédő ügyvéd feljelentése alapján. Gyury József ügyvéd mindhárom szemtanú ügyében feljelentést tett, az indok segítségnyújtás elmulasztása. A Gój Motoros Egyesület tizenegy tagja szintén megjelent a tárgyaláson. Vezetőjük, Mészáros Imre azt mondta, azért jöttek el, mert így szeretnének demonstrálni az erőszak ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.