Több mint 3,5 százalékkal mérséklődtek a távközlési árak, miközben a vezetékes és vezeték nélküli internet-előfizetők száma összesen 60-70 százalékkal bővült 2006-hoz képest. Mindeközben a vezetékes telefonvonalak száma tavaly három százalékkal, 3,251 millióra csökkent, a mobil-előfizetőké pedig 10,68 százalékkal, 11,030 millióra gyarapodott – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke a szerv évértékelőjén. Pataki Dániel a hatóság legfontosabb idei feladatai között egy új piacelemzés elkészítését, a digitális átállásnak a televíziózás területén történő megvalósítását, illetve a fogyasztóvédelem erősítését emelte ki. Két nemzetközi szervezet, az European Regulators Group (Európai Szabályozók Csoportja) és az Independent Regulators Group (Független Szabályozók Csoportja) elnöki tisztét is betöltő vezető hangsúlyozta: az első fél évben az adatroaming-szabályozás, valamint az uniós irányelvek kidolgozásának lezárása lesz a legfőbb teendő. Úgy látja, uniós szinten három területen várható vita: a távközlési tevékenységek funkcionális szétválasztásáról, az új európai hatóság létrehozásáról és a frekvenciaszabályozásról.
Az eseményen többek között Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője is felszólalt, akinek közlése szerint folytatódik a felhasználók tájékoztatása a hűségnyilatkozattal, a hangszerződésekkel, a szándékolatlan barangolással (roaming) és a garantált sávszélességgel kapcsolatban azért, hogy a fogyasztók tisztában legyenek jogaikkal, illetve az adott szolgáltatás hátrányaival.
Nem áll rosszul a Fidesz
