Rasszizmus helyett gyermekcsíny

Nem rasszizmus volt az indítéka annak a gyalázkodó firkálásnak és felfordulásnak, amellyel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok egyik roma családjának házát rongálták meg. A tettes a szomszédban lakó – szintén roma – kislány volt, aki üdítőpor helyett véletlenül gyógyszerből kevert magának italt, emiatt írt szemceruzával a falra.

Urbán Péter
2008. 03. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezdetben rasszista cselekedetnek tűnt a putnoki, többgyermekes család házának szombati összefirkálása és feldúlása, később azonban kiderült, gyermekcsínyről van szó – tájékoztatta lapunkat Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség sajtóreferense. Látogatóba érkezett a lakásba az a kislány, aki miután nem találta otthon a családot, italt kevert magának, véletlenül azonban üdítőpor helyett valamilyen gyógyszert vett be. Bódult állapotban rendetlenséget csinált, és trágár, fenyegető kifejezéseket írt a falra szemceruzával. Kórházban vizsgálták ki, de egyelőre nem tudni, milyen készítmény hatása alá került, a szakértői véleményeket hétfőre várják a rendőrök. Az egyenruhások folyamatosan ellenőrizték a feldúlt házat és környékét, a szabálysértési eljárás még folyamatban van.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) elnöke a távirati irodának szombaton elmondta, a rendőrségtől gyors és tárgyilagos vizsgálatot vár. Ennek fényében döntenek és alkotnak véleményt. Megjegyezte: a település azok közé tartozik, ahol a gazdasági és a politikai elit immár két évtizede nem tudott az egyre súlyosodó konfliktusokra választ adni, így a borsodi kisvárosban pattanásig feszült a helyzet. Meggyőződése szerint sürgős állami beavatkozásokra van szükség. A kisebbségi ombudsman és hivatala az utóbbi hónapokban több vizsgálatot indított Putnokkal kapcsolatban. Az egyéni panaszok alapján, illetve a hivatalból indított eljárások a diszkrimináció felmérésére, valamint az intézmények és az önkormányzat jogalkalmazásának ellenőrzésére is kiterjednek.
Emlékezetes, korábban már előfordult hazánkban, hogy rasszista indíttatásból elkövetett támadásnak véltek olyan esetet, amelynek valójában nem volt köze a diszkriminációhoz. Három évvel ezelőtt, 2005-ben a Mortimer becenévre hallgató, fiatalkorú Gy. Mihály karddal megszúrta az akkor 15 éves P. Józsefet;, utóbbi roma származása miatt rasszizmusra gyanakodtak. Nagyjából ötszáz fő részvételével szimpátiatüntetést is tartottak a sérült mellett és a diszkrimináció ellen, ezek után kiderült, a támadó is roma. Jogerősen 3 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték emberölés kísérlete miatt Mortimert. P. Józsefet idén januárban helyezte előzetesbe a rendőrség, mert három társával együtt viperával vert össze egy férfit a főváros IX. kerületében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.