A délutáni tárgyalások eredményességének reményében tegnap reggel kilenc órakor felfüggesztette éjfélkor kezdett sztrájkját a VDSZSZ. Abban bíztak, hogy az akció elegendő nyomást gyakorolt a MÁV-ra, amely így feladja a „nincs alku” álláspontot. A várakozás hiábavalónak bizonyult, az egyeztetésen sem a VDSZSZ bérkövetelése, sem az elégséges szolgáltatások ügyében nem történt előrelépés. A következő tárgyalásra holnap kerül sor, a szakszervezet sztrájkbizottsága viszont még ma értékeli a kialakult helyzetet, és dönt a nyomásgyakorlás lehetséges folytatásáról.
A MÁV tegnap kifogásolta: azzal, hogy a tegnapi sztrájkot csak vasárnap délután jelentették be, eleve lehetetlenné tették a közlekedés megszervezését. A MÁV cinikusnak, zavarkeltőnek nevezte az akciót, aminek teljes erkölcsi, jogi és anyagi felelősségét a VDSZSZ-re hárította.
A sztrájk felfüggesztése után elsőként a távolsági intercityvonatokat és a budapesti elővárosi vonatokat helyezték rendes üzembe, majd a távolsági gyors- és személyvonatokat indították el. Napközben már azt közölték, hogy a korábban jelzett este nyolc óra előtt, már a délutáni órákra normalizálódhat a belföldi vasúti közlekedés.
A MÁV adatai szerint a sztrájk alatt a vonatok fele, 160 személyszállító és 151 tehervonat közlekedett, a Keleti pályaudvar kivételével valamennyi budapesti pályaudvar fogadott és indított vonatokat. Akár az utóbbi munkabeszüntetések alatt, most is főleg a keleti országrész vasúti forgalma bénult meg, Észak-Magyarországon például százszázalékos volt a sztrájkban részt vevők létszáma. Ismeretes, a munkabeszüntetést még február 1-jén kezdték a vasutasok, azóta többször felfüggesztették, majd újrakezdték. A VDSZSZ továbbra is két követelésért sztrájkol: a MÁV-tól kiszervezett dolgozóknak a már elfogadott 6,9 százalékos idei béremelésen túl plusz tíz százalékot követelnek, valamint minden nem cargós dolgozónak nettó 250 ezer forintot kérnek a MÁV Cargo árából.
Tájékozatlanok a dolgozók. Az általunk kérdezett vasutas dolgozók nem tudták pontosan, mi történik körülöttük. A fővárosi Déli pályaudvaron sétálgató, beszélgető alkalmazottak szerint „lassan már nincs is MÁV”, annyi a kiszervezés. Kérdésünkre a dolgozók nem tudtak pontos választ adni, szerintük a VDSZSZ miért követel a privatizációs bevételekből a dolgozóknak juttatást, és a kiszervezett kollégák tízszázalékos béremelésével kapcsolatban sem voltak pontos ismereteik. – Nem jönnek ide ki a munkásokhoz, félnek, még a végén kapnának olyan kérdéseket, amikre nem tudnának válaszolni – mondta lapunknak az egyik pályamunkás. (V. T.)
Az Európai Unió tönkreteszi a demokráciát Európában
