Se megállapodás, se sztrájk
Ismét eredménytelenül zárult a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete közötti egyeztetés a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról. Bár a sztrájkmoratórium kedden lejárt, az egyeztetések hétfőn folytatódnak. Ha az érdekképviselet sztrájkbizottsága a munkabeszüntetés folytatásáról döntene, arról először a MÁV-ot tájékoztatják, amelynek az utazóközönséget időben értesítenie kell. (MTI)
Rangos kuratóriumi elnök lehet
A Magyar Nemzet információi szerint az MSZP Rangos Katalin szerkesztőt javasolja a Magyar Rádiót felügyelő kuratórium elnökévé, tagjává pedig Hárshegyi Jánost és Farkas Istvánt. (MN)
Kósa Lajos akár kormányfő is lenne
„El tudok képzelni olyan helyzetet, amikor elvállalnám a miniszterelnöki posztot, és olyat is, amikor nem” – jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a HVG-nek adott interjújában. A politikus a Fidesz-kormány vezetésére akkor mondana igent 2010-ben, ha ebben a párton belül nyilvánvaló konszenzus alakulna ki. (MTI)
Rétvári Bence átvette mandátumát
Rétvári Bence (Fidesz–KDNP), a február 10-i időközi országgyűlési választás nyertese tegnap átvette képviselői megbízólevelét a budapesti 15-ös számú választókerületi iroda vezetőjétől. Az ellenzéki politikus, aki több mint 71 százalékos támogatottságot szerzett, a következő parlamenti ülésen leteheti az esküjét, és a KDNP-frakció teljes jogú tagjaként vehet részt az Országgyűlés munkájában. (MTI)
Sólyom és felesége az iskolák mellett
Az ingyenes és a lakóhelyhez minél közelebbi oktatás jogos állampolgári igény, amit egy jól működő intézmény esetén nem írhat felül semmilyen csoport érdeke – írta Sólyom László államfő és felesége a Farkasréti Általános Iskola szülői munkaközösségének levelében. Az intézményt alapítványi kézbe akarta adni a XI. kerületi MSZP–SZDSZ–MDF-es vezetés, azonban a szülők tiltakozása meghátrálásra késztette az önkormányzatot. (MN)
Pest megye önálló régiót akar
A parlamenthez fordul Pest megye önkormányzata, kérve, hogy az Országgyűlés járuljon hozzá a megye kiválásához a Budapesttel közösen alkotott közép-magyarországi régióból. Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke közölte: az uniós támogatások elosztásánál a megye jelenleg rosszul jár, és a gazdaságilag fejlettebb Budapest miatt évente több 10 milliárd forinttól esnek el. (MTI)
Menczer Tamás: Nem tűrjük csendben egy magyar agyonverését és nem kérünk Zelenszkijből
