Röviden

MTI
2008. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egykulcsos lesz a lengyel adózás
Lengyelországban rövidesen megszűnik a progresszív, jelenleg háromsávos személyi jövedelemadó, helyette egykulcsos, lineáris rendszer lesz. – Vasárnap bejelentjük az egyszintű adó bevezetésének menetrendjét – mondta Donald Tusk lengyel miniszterelnök rádiónyilatkozatban. – A legvalószínűbb, hogy 2010-ben már
csak egy kulcs lesz, a legroszszabb esetben 2011-re kell halasztani a bevezetést – tette hozzá. A terv részleteiről hivatalosan még nem tudni semmit, de bennfentesek szerint
az egységes kulcs 17 százalékos lesz. (MTI)

Rendben van a paksi erőmű

A paksi atomerőműben tartott utóvizsgálaton minden vizsgált területen jelentős előrehaladást tapasztalt a WANO (Atomerőműveket Üzemeltetők Világszövetsége) vizsgálócsoportja. A 2005-ben tartott WANO-vizsgálat megállapításai alapján az összes javítandó területen előrehaladást tapasztaltunk – közölte Jaroslav Holubec, a nemzetközi vizsgálócsoport vezetője. Leszögezte: „a paksi eredmények jók, és nagyon elégedettek vagyunk a látottakkal”. (MTI)

Gyurcsány az új vagyonprogramról
Gyurcsány Ferenc zártkörű egyeztetést tartott az új tulajdonosi programról körülbelül húsz gazdasági-pénzügyi szakértővel, kamarai vezetővel, szakszervezeti és civil szervezeti képviselővel pénteken parlamenti dolgozószobájában. A miniszterelnök arról kezdeményezett párbeszédet, hogyan lehetne az új tulajdonosi programba minél több embert bevonni, akár ezen szervezetek kapcsolatrendszerét is felhasználva. A szakértők a konkrétumokat sürgették. (MTI)

Bírság közbeszerzés mellőzéséért
Kirívóan magas, 12 millió forint bírságot szabott ki az újfehértói önkormányzatra a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel az közbeszerzés nélkül bízta meg a budapesti székhelyű RVF Nyrt.-t két iskola és két óvoda fűtésének korszerűsítésével. A döntőbizottság megállapította, hogy a szerződés értéke 40 millió forint volt, ami jócskán meghaladja a közbeszerzési törvényben meghatározott 25 millió forintos nemzeti értékhatárt. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.