Kirohanás Antall emléke ellen
Brüsszel. Szélsőséges, horthysta politikusnak bélyegezte Antall József néhai magyar miniszterelnököt egy román néppárti EP-képviselő. A bukaresti Új Magyar Szó szerint Rares Niculescu, a Demokrata Liberális Párt tagja még január 22-én állította, hogy Antall „személyisége összeegyeztethetetlen az Európai Unió által hirdetett elvekkel”, ezért visszatetsző, hogy az Európai Parlament egyik épületszárnyát róla nevezik el. (MN)
Örmény tüntetések
Jereván. Példátlan méreteket öltöttek az elnökválasztás nyomán kirobbant tömegmegmozdulások tegnap Jerevánban. Több tízezer ellenzéki tiltakozó mellett a február 19-én államfővé választott Szerzs Szargszján hívei is az utcára vonultak. A hatóságok több ellenzéki tüntetőt őrizetbe vettek. (MTI)
Minszk engedett
Minszk. A fehérorosz hatóságok háromnapos eltávozást engedélyeztek a börtönbüntetését töltő volt ellenzéki elnökjelölt, Aljakszandr Kozulin számára, hogy részt vehessen felesége temetésén – közölte Igor Rinkevics, az elítélt volt ügyvédje, a Fehérorosz Szociáldemokrata Párt (Gromada) elnökhelyettese. (MTI)
Antiszemita szlovák támadás
Pozsony. A nyílt utcán támadott Grigorij Meseznikov közismert szlovák politológusra kedden Pozsonyban egy bőrfejű, aki azt üvöltözte, hogy gyűlöli a zsidókat. (MTI)
Schiffer András egyetértett Szijjártó Péterrel az USA–EU vámmegállapodásról, majd keményen ölre ment Fodor Gáborral
