Röviden

MN
2008. 03. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pekingből Pekingbe?
Kormos Villő a hatodik helyen végzett 3 méteren a műugrók pekingi olimpiai selejtezőjén, a hétfői ráadásversenyben, amelyet az egyéni számokban még fennmaradó olimpiai helyekért rendeztek. A magyar szövetség szerint ez a teljesítmény pekingi részvételt érhet. Informális egyeztetéseik alapján valószínűsíthető, hogy nem mindegyik kvótaszerzőt fogja majd a nemzeti olimpiai bizottsága benevezni a nyári játékokra, és az is előfordulhat, hogy egyesek az egyik számot feladják egy másikért, így szabadulhatnak fel helyek. Mátyás Melinda 12. lett toronyugrásban, neki ennélfogva lényegesen kisebb az esélye az olimpiai részvételre. Barta Nóra 3 méteren tizedik lett a „normál” versenyben szombaton, ezzel biztosította helyét a pekingi ötkarikás mezőnyben. (MTI)

Százmilliós hitelt vesz fel a MOB
Az InfoRádió Aréna című műsorában Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ügyvezető igazgatója volt a vendég, aki elmondta, hogy a MOB várhatóan 100 millió forintos hitelfelvételre kényszerül. A sportvezető úgy fogalmazott, hogy a napi munkavégzés során az anyagi bizonytalanságot senki nem érzi meg, de a pekingi felkészüléshez elengedhetetlen a hitelfelvétel. (MN)

Johnson befutott
Fedett pályás világbajnoki csapattagsággal lepte meg magát közelgő 37. születésnapjára Allen Johnson, aki 60 méter gáton lett második az amerikai atlétikai bajnokságon, Bostonban. Az atlantai olimpia bajnoka csak nyolcadik idővel jutott be a fináléba, ott azonban remekelt, és 7,53 mp-cel, a harmadik Joel Brownt mindössze egy századdal megelőzve végzett a második helyen. Mivel számonként az első kettő indulhat a jövő heti valenciai vb-n, Johnson ott lehet a spanyolországi versenyen. (MTI)

Megint Woods
A világelső Tiger Woods nyerte a profi golfozók US PGA-sorozatának Tucsonban rendezett versenyét, a nyolcmillió dollár összdíjazású WGC-Accenture Match Play bajnokságot. Woods 1,35 millió dollárral gazdagodott. (MTI)

Jegyárusítás
Csütörtöktől kaphatók a jegyek a március 26-án Zalaegerszegen rendezendő Magyarország– Szlovénia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre.
A belépőket az ország minden IBUSZ-kirendeltségében 1500 és 3500 forint közötti áron lehet megvásárolni. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.