Röviden

MN
2008. 03. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Toller jogosan kapott tiszteletdíjat
Bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást Toller László tiszteletdíjának ügyében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya. Horváth Péter osztályvezető-helyettes elmondta, hogy a nyomozás során megállapították, a törvények szerint járt az MSZP-s képviselőnek tiszteletdíj és költségtérítés. Csalást ugyanis az követ el, aki mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz. Toller László állapotával kapcsolatban azonban mindenki tisztában volt, a csalás tehát szóba sem jöhet. (MN)

Akadály a Tubesen
Radarellenes civilek autókkal leszűkítették a Tubesre vezető út bejáratát, és murvából gátat készítettek tegnap reggelre, hogy akadályozzák a lokátor esetleges építésének munkálatait. Szerintük az út szűkítésével nem követtek el jogsértést, a megyei rendőr-főkapitányság viszont nyomozást indított az ügyben. A Honvédelmi Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben az áll, a honvédség éves tervének megfelelően kezdték meg a Tubesre telepített híradás-technikai eszközök karbantartási munkáit, amelyeknek semmi közük nincs a tervezett radarberuházáshoz. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.