Ki hazudik?
Urbán
Gyurcsány Ferenc szerint azt hazudni, hogy a vizitdíj háromszáz forintról ezerre emelkedik, „az már nem sületlenség, hanem arcátlanság”. Ugyanő a 2006-os vitában felszólította Orbán Viktort, vonja vissza a gyógyszerfelírási díjjal kapcsolatos „hazug kampányát”. Aztán jött a vizitdíj…
Megölte az idős nőt
Alig fél nap leforgása alatt a rendőrség elfogta, majd őrizetbe vette azt a 32 éves férfit, aki Jászberényben nyereségvágyból megölt egy idős nőt – közölte a rendőrség szombaton. A 85 éves asszonyt pénteken délután találtak holtan jászberényi tanyájának udvarán. Gyilkosa, egy helybéli férfi korábban egy közeli vendéglátóhelyen pénzt követelve bántalmazta a pultoshölgyet, majd távozott a bevétellel. (MTI)
Templombetörések
Öt templomba törtek be a hét végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A még ismeretlen elkövetők Komorón, Fényeslitkén és Mándokon hatoltak be a templomokba, ott felfeszítették a perselyeket, és ellopták belőlük a pénzt. A rendőrök a bűncselekményekből egy elkövetői körre következtetnek, amely a rongálással is jelentős kárt okozott. (MTI)
Nyerőszámok
Ötös lottó: 12, 27, 44, 52, 57. Jokerszám: 071689. Hatos lottó: 6, 8, 28, 37, 38, 40. (MTI)
Balatoni körkép 3.
