Gráf a francia államfő mellett
A francia elnök legfőbb üzenete, hogy a közös agrárpolitika értékeit meg kell őrizni. Jelenlegi felülvizsgálata nem vezethet az azt gyengítő eredményre, valamint el kell kezdeni gondolkodni a 2013 utáni időszakról is – hangsúlyozta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a 45. nemzetközi mezőgazdasági szakkiállításon Párizsban, amelyet Nicolas Sarkozy államfő nyitott meg. (MTI)
Elbocsát a Siemens
Dolgozói közül minden másodikat, összesen háromezer embert készül elküldeni a Siemens óriásvállalat távközlési hálózati rendszerekkel foglalkozó németországi részlege. A Siemens Enterprise Networks (SEN) a magas, az ágazatban átlagosnak tekintett szintet 30-40 százalékkal meghaladó működési költségekre hivatkozással építene le. A SEN évek óta gondokkal küszködik, az anyavállalat már 2006 óta szeretne a vállalkozási részlegre vevőt találni. (MTI)
Keresik a 2-es terminál építőjét
A Ferihegyi repülőtér háromlépcsős fejlesztésének eredményeképp 2011-re 20 millióra növekedhet a reptér jelenleg 8 milliós utaskapacitása, a több mint 65 milliárdos fejlesztés első lépcsőjeként a 2-es terminál utasforgalmi területe újul meg és bővül jövő nyárig. A beruházásra a napokban írta ki a pályázatot a reptér üzemeltetője, a Budapest Airport – mondta el Szollár Domokos, a cég kommunikációs vezetője. (MTI)
Miért jelent meg Bige László százmilliója után az egyik fia is Magyar Péteréknél?
