A meisseni porcelán európai díjat kapott
A meisseni porcelánmanufaktúrának ítélték oda az idei Európai Kulturális Díjat. A Köln melletti Wettweiss székhelyű Európai Kulturális Fórum ezzel a kitüntetéssel méltányolja a csaknem háromszáz esztendős manufaktúrának a kemény porcelán kifejlesztésében elért teljesítményeit. A Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter kezdeményezésére alapított Európai Kulturális Fórum 1993 óta a kultúra, a politika, a gazdaság és az intézmények területén tevékenykedő olyan személyeket tüntet ki, akik a sokrétű kultúra és a szociális elkötelezettség terén érdemeket szereztek. (MTI)
Oláh Kálmán kitüntetése
Az idei Szabó Gábor-díjat Oláh Kálmán dzsesszzongorista kapta. A rangos hazai elismerés odaítéléséről szombaton délután a Magyar Jazzszövetség rendes évi közgyűlésén titkos szavazással, nagy többséggel döntöttek. A díj névadója, Szabó Gábor magyar származású amerikai dzsesszgitáros 1982-ben halt meg. (MTI)
Hazai tájak Miskolcon
Puszták, tanyák, faluszélek címmel nyílik meg csütörtökön délután öt órakor Kunkovács László képzőművész kiállítása a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeumban. A pusztuló hagyományos életmódot idéző képek március 22-ig tekinthetők meg. (P. T. Gy.)
Drégely Imre fotói Londonban
FotóMátrix címmel nyílt kiállítás Drégely Imre fényképeiből a londoni Magyar Kulturális Központban. A tárlattal az intézet elindította az idei év kortárs magyar fotóművészeket bemutató sorozatát, amelynek következő meghívott művésze májusban Szatmári Gergely lesz. (MTI– Panoráma)
Beszélgetés Jelenczki Istvánnal
Kondor Katalin újságíró beszélget holnap este hat órakor Jelenczki István filmrendezővel, a Népek Krisztusa, Magyarország, 1956 című dokumentumfilm alkotójával a Polgárok Házában (Budapest VIII., Visi Imre utca 6.). Az est során filmrészleteket is vetítenek az alkotásból. (P. T. Gy.)
Világok találkozása
Korea és Közép-Európa címmel képzőművészeti kiállítás nyílt szombaton a Római Magyar Akadémián. A tárlaton olasz, szerb, bosnyák, magyar, szlovák és dél-koreai alkotók fotóit, szitanyomatait, festményeit, szobrait láthatják az érdeklődők április közepéig az intézetben. (MTI)
Miért jelent meg Bige László százmilliója után az egyik fia is Magyar Péteréknél?
