Női asztalitenisz-válogatottunk három nyert meccs után Szingapúrtól 3-0-ra kikapott a kantoni csapat-világbajnokságon, de ez volt a papírforma, és Tóth Krisztina ki is hagyta a találkozót, hogy rápihenhessen a mai, sokkal fontosabb Tajvan elleni összecsapásra. A szingapúriakat Póta Georgina, Lovas Petra és Li Bin próbálta feltartóztatni, olyannyira kevés sikerrel, hogy hárman együtt egyetlen játszmát sem nyertek. No persze az asztal túloldalán a világranglista 6. és 8. helyezettje (Wang Yue Gu és Li Jia Wei) is ott állt. Mivel Tajvan 3-1-re legyőzte Lengyelországot, az már biztos, hogy a mieink a bajnoki divízió B csoportjában a harmadik helynél hátrébb nem végezhetnek, azaz a világbajnokság 81 csapata között bejutottak a legjobb 12 közé. Az, hogy Tóthék a második vagy a harmadik helyen jutnak-e tovább, a mai Tajvan elleni mecscsen dől el, magyar idő szerint reggel hét órakor, 12.30-tól pedig már a legjobb nyolc közé jutás lesz a tét Téglás Péter csapatának. Két éve együttesünk a brémai vb-n legyőzte Tajvant, s végül 6. lett, de ezt az eredményt Európa-bajnoki címvédőként is óriási bravúr lenne megismételni.
Férficsapatunk – amely hoszszú évek után szerepel újra a bajnoki divízióban – Pázsy Ferenc, Jakab János, Zwickl Dániel összeállításban 3-0-ra kikapott a csehektől. Csoportjában három találkozó után egy győzelemmel és két vereséggel áll, ma reggel 9.30-kor a svédekkel játszik, s itt sem nekünk áll a zászló.
Pár nap alatt ez a sokadik földrengés volt ebben a magyar városban
