Az orvosok fel vannak háborodva azon a sok hazugságon, amelyet kampányhirdetéseiben a szocialisták részéről olvashatnak, mert ezek arról szólnak, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj megoldhatná az egészségügy működését, és a finanszírozásában hasznos elem lehetne – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap Szombathelyen újságírók előtt, miután a Vas megyei Markusovszky-kórház orvosaival és szakdolgozóival találkozott zárt ajtók mögött. Ismeretes, a népszavazási kampányban az ellenzéki pártvezető 19 nap alatt 19 megyében tesz látogatást. Orbán Viktor úgy fogalmazott, „a valóság az, hogy a vizitdíj megalázó, a korábban elvett háziorvosi pénz részleges visszapótlásáról van szó, a kórházi napidíj pedig a kórházak működése szempontjából szinte semmiféle érzékelhető segítséget nem jelentett”. Szerinte ugyanakkor ezek az intézkedések nagyon súlyos terhet jelentenek a betegeknek, főleg a szegényebb családok esetében. – A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésének orvosszakmai szempontja van, megtartásuknak viszont nincs, az ezzel kapcsolatos hazugságokat, remélem, a kampány hátralévő részében sikerül semlegesítenünk – fűzte hozzá a Fidesz elnöke.
Arra a felvetésre, hogy az egészségügyi kormányzat szerint a Fidesz az ezerforintos napidíjjal „riogatja” a közvéleményt, Orbán úgy fogalmazott: a Fidesz riogatásaival rendszerint az a baj, hogy mindig bejönnek. Kifejtette: amikor azt mondták, lesz gázáremelés, akkor lett, amikor pedig azt, hogy veszélybe kerülhetnek a diákhitelek, mert nőni fognak a kamatok, az bekövetkezett. – Amikor azt mondtuk, lesz tandíj, hiába tagadták, kiderült, hogy lett. Ismerjük egymást, húsz éve vagyunk a politikai közéletben egymás mellett, ezért amikor mi a kormányzat szándékairól beszélünk, nem riogatásból tesszük, nem a hasunkra ütve találjuk ki, hanem az előző húsz év kormányzati intézkedéseinek logikájából következtetjük ki – közölte Orbán Viktor.
Eközben egy lakossági fórumon az MSZP-s parlamenti képviselő, Perjési Klára elismerte, hogy emelkedni fog a vizitdíj – legalábbis ezt állítja Balogh Lajos, a Kisgazda Polgári Egyesület Békés megyei alelnöke, aki érdeklődve a Fiatal Baloldal által összehívott rendezvény iránt, maga is végigülte azt. Minderről a Békés Megyei Online számolt be. A szocialista honanya utóbb a személye elleni politikai támadásnak és valótlanságnak nevezte Balogh Lajos állítását. Gyula polgármester asszonya azt állítja: ő általánosságban beszélt az inflációról, amelynek árnövelő hatása van mindenre, így a gázra, a villanyra és hosszabb távon akár a vizitdíjra is.
A népszavazás figyelmeztetés. Egy sikeres népszavazás nemcsak a jelenlegi, de minden jövőbeli kormányt is figyelmeztethet, hogy nem lehet eltérni a vállalt kötelezettségektől – ezt Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke mondta Balassagyarmaton.
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
