Mondhatjuk, hogy a szokásoknak megfelelően nyolc német és hat olasz futballbajnoki alkotja a totó 8. heti tipposzlopát. A Bundesliga I-ben igazi rangadókra is sor kerül, a vezető Bayern München például a harmadik helyezett Hamburgot fogadja. Ma mindkét gárda érdekelt az UEFA-kupában, méghozzá továbbjutási eséllyel, ráadásul a múlt heti bajnokikon a felek egyaránt 3-0-ra nyertek a Hannover, illetve a Bochum ellen. Ennyit a hasonlóságokról, különbség lehet, hogy az északiak idegenben gyengébben muzsikálnak (4-3-3), a bajorok otthon még veretlenek, igaz, sok döntetlennel (5-4-0). Ha Toni magán tartja a góllövő cipőjét (legutóbb mesterhármast vágott), akkor nem lehet nagy gondjuk a hazaiaknak. Komoly izgalmakat hozhat a Leverkusen és a Schalke Ruhr-vidéki derbije is, ahol a negyedik helyezetthez az ötödik érkezik a közeli, bő ötven kilométerre lévő Gelsenkirchenből. A vendégeknek kedvez, hogy már kedden letudták BL-mérkőzésüket, ráadásul legyőzték a Portót, míg a gyógyszergyáriaknak ma kell fogadniuk a Galatasarayt az UEFA-kupában. A döntetlen a legvalószínűbb eredmény.
Huszti Szabolcs Hannoverje ezúttal nem szerepel a szelvényen, Hajnal Tamás Karlsruhéja, amely a bajnoki címvédőhöz látogat Stuttgartba, viszont igen. A svábok tavalyi eredményükhöz képest méltatlanul szerepelnek, de otthon jók (6-1-3), bár a hatodik helyezett újonc sem rossz idegenben, sőt (4-3-3). A szívünk pontszerzést diktál. A Hertha, amelynek múlt heti hajrábeli győzelméből Dárdai Pál a kispadon ragadva nem vehette ki a részét, Wolfsburgban vizitál. A hazaiak tavasszal még nem vesztettek pontot, a magyar légiós miatt mi ezt a hét végére prognosztizáljuk, de arra nehezen tudunk gondolni, hogy a berliniek győzzenek.
Itáliában a 11 ponttal vezető Internazionale szokásához híven kiesni látszik a nemzetközi porondról, hiszen kedden 2-0-ra elveszítette liverpooli BL-meccsét, most nyilván az a célja, hogy Genovában javítson. Ám a Sampdoria Cassanóval a soraiban kemény dió, legutóbb megnyerte a városi derbit, otthon erős (7-3-1); halvány esélyt látunk rá, hogy elvesszen az Inter 29 mérkőzés, április óta őrzött bajnoki veretlensége. A második Roma egy BL-beli Real Madrid-veréssel a tarsolyában fogadja a Fiorentinát, amelynek ma UEFA-kupás kötelezettsége van. Remit várunk.
8. heti tippjeink
1. Bielefeld–Duisburg 1, X
2. Dortmund–Rostock 1
3. Frankfurt–Bremen X, 2
4. Leverkusen–Schalke X
5. Stuttgart–Karlsruhe X
6. Wolfsburg–Hertha 1, X
7. Bayern M.–Hamburg 1, X
8. Nürnberg–Cottbus 1
9. Reggina–Juventus X, 2
10. Cagliari–Lazio X
11. Livorno–Napoli 1, X
12. Roma–Fiorentina X
13. Sampdoria–Inter 1, 2
+1 Milan–Palermo 1
Fontos hírekkel érkezett Orbán Viktor, üzent a Harcosok Klubja tagjainak
