(Ukrajna)
Amíg néhány évvel ezelőtt kizárólag a tüdőbaj szedte egyre nagyobb számban áldozatait Ukrajnában, az orvosok szerint mára szinte teljesen felzárkózott mellé az AIDS is.
A tüdőbetegek számának drasztikus növekedése 1995-ben kezdődött, s ma óránként négy ember betegszik meg, míg a korábban megfertőződöttek közül egy távozik az élők sorából. A hivatalos statisztika szerint az országban ma 515 ezer tüdőbeteget tartanak számon, amivel Ukrajna Oroszország után a második helyet foglalja el Európában.
A szakemberek szerint a tbc terjedését elsősorban a migrációs folyamatok felgyorsulása, az AIDS-betegek számának növekedése, az alkoholizmus, a kábítószer-fogyasztás, valamint a légúti megbetegedések terjedése idézi elő. A kiváltó okok között a szociális-gazdasági problémák is jelentős szerepet játszanak. Ezek egyenes következménye a nehéz fizikai munkát végzők immunrendszerének leépülése, a táplálkozás hiányossága, valamint az állandó stresszes állapot. Ugyanakkor számos tragédiát meg lehetne előzni a rendszeres orvosi ellenőrzéssel, ami viszont mindmáig az ukrán egészségügy egyik gyenge láncszemének számít.
Járványszerűen terjed az AIDS-fertőzés is, e tekintetben Európa és Közép-Ázsia országai közül Ukrajnában legsúlyosabb a helyzet – állapította meg Vaszil Knyazevics egészségügyi miniszter a tárca által rendezett tanácskozáson. A szakemberek arra keresték a választ a konferencián, hogy miként lehetne visszaszorítani a betegség terjedését. Egybehangzó véleményként fogalmazódott meg a tanácskozáson a lakosság körében végzendő felvilágosító munka fokozása. A pozitív HIV-státussal rendelkezők közül ugyanis csak minden negyedik van tisztában azzal, hogy milyen veszélyes vírus hordozója.
Az egészségügyi tárca által létrehozott illetékes szakbizottság vezetője, Vaszil Petrenko elmondása szerint a HIV-fertőzés terjedése ugyan közel húsz éve kezdődött Ukrajnában, de csak néhány esztendővel ezelőtt vált veszélyes méretűvé. A jelenség az injekciózás útján történő kábítószer-fogyasztás elterjedésével függ össze. A helyzet évről évre romlik, állapította meg a szakember. Tavaly például 17,5 ezer új HIV-fertőzöttet regisztráltak, ami az előző évhez képest 10 százalékos növekedés. A legaggasztóbb a helyzet a keleti és a déli régiókban, de az utóbbi években egyre inkább felzárkóznak hozzájuk az ország középső részének megyéi is.
Frissült a Honda Civic megjelenése
