Az Országgyűlés tegnap összeült három bizottsága így csak nagyon keveset tudhatott meg arról, mire is számíthatunk a Gyurcsány Ferenc által bejelentett építkezéstől. Nem világos például, mennyibe fog ez nekünk kerülni, készült-e előzetes hatástanulmány, s milyen előnyei lesznek majd annak, hogy rajtunk keresztül vezetik az uniós Nabucco ellenpárjaként emlegetett vezetéket. Mivel elutasították a Fidesz azon kérését, hogy az ügyben hívjanak össze rendkívüli parlamenti ülést, a miniszterelnök ma országgyűlési felhatalmazás nélkül fogja – feltehetően – aláírni a szerződést. Pedig a megállapodást csak a szocialisták támogatják fenntartások nélkül, a Fidesz elutasítja a tervet, az SZDSZ és az MDF pedig csak feltételekkel adná rá áldását. Lapunk számításai szerint a vezeték magyar ágának megépítése körülbelül hatszázmilliárd forintba kerül majd, ennek felét kell állnia a vegyesvállalat hazai tagjának, mely feltehetőleg a Magyar Fejlesztési Bank lesz, s adókedvezményekről is szó lehet.
Továbbiak a 11. oldalon
Meghalt az első magyar DJ, Keresztes Tibor Cintula
