Kivártak a befektetők tegnap a Budapesti Értéktőzsdén, ezért a forgalom viszonylag alacsony, 12,7 milliárd forint volt. A vezető papírok közül egyedül a Molnak sikerült erősödnie, az olajipari társaság részvényei 0,8 százalékkal értékelődtek fel a nap folyamán, így 23 995 forintot értek záráskor. A Portfolio.hu szerint a sajátrészvény-vásárlások, azok egy részének várhatóan a közgyűlésen való bevonása, illetve az OMV potenciális további vásárlásainak lehetősége jelent támaszt az árfolyamnak.
Az OTP ára 1,41 százalékkal, 7360 forintra csökkent. A bankpapírok árfolyama 1,4 százalékkal morzsolódott le, miután a nemzetközi piacokon tapasztalható befektetői hangulat a nap egészében negatívnak volt mondható. A Magyar Telekom piacán stagnálás volt jellemző a mai kereskedés során, a papírok számára az utóbbi napok hosszú hozamemelkedése és a jövő heti kamatdöntéssel kapcsolatos megosztottság kedvezőtlenül hatottak – írta a Portfolio.hu. A gyógyszergyártók közül a Richter fél százalékot gyengült, míg szektortársa, az Egis 3,4 százalékkal került lejjebb. Így a kisebb gyógyszergyártó megközelíti a 18 000 forintos szintet, amelyet a héten a Citigroup elemzője célárként jelölt meg – írta a gazdasági hírportál. A kisebbek közül a Fotex a piaczárást követően érkező negyedéves gyorsjelentés előtt 1,7 százalékot erősödött, míg a Rába 1,4 százalékot gyengült. A Synergon 43 millió forgalommal 0,6 százalékkal csökkent.
A visszafogott kereskedést minden bizonnyal befolyásolták a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése előtti várakozások. Az elemzők között nincs összhang a várakozások tekintetében: körülbelül ugyanannyian gondolják azt, hogy a jegybank kamatemeléssel reagál majd, mint ahányan a kamattartást vélik valószínűbbnek.
Délelőtti gyengüléssel indult a forint, majd napközben visszaerősödött a reggeli 264,50 körüli nyitószint alá az euróval szemben. A hullámzás leginkább annak tulajdonítható, hogy a minimális forgalom miatt kisebb tételek is komoly elmozdulást okoztak. A kereskedők megítélése szerint a piac gyakorlatilag áll, a befektetők már a hétfő két órai MNB-kamatdöntést várják – közölte a távirati iroda. Délután azonban régiószerte devizagyengülést lehetett tapasztalni, és ez alól a forint sem tudta kivonni magát, így ismét a lélektanilag fontos 265-ös szint fölé ment az euró. Lapzártánkkor az európai fizetőeszköz 265,30 forint körül mozgott. Heti mozgását tekintve a forint gyengült, 263,00/10 forintról 264,70/80 forintra változott az euró árfolyama; heti két szélső értéke 263,05, illetve 266,10 volt.
Megépítette a majomkirály autóját a BYD
