Felszállás után nem sokkal egyelőre ismeretlen okból az Andok hegységben sziklafalnak csapódott és lezuhant a Santa Barbara légitársaság ATR 42–300 típusú kétmotoros gépe Venezuelában. A helyi idő szerint csütörtök esti szerencsétlenséget senki nem élte túl. A belföldi járat negyvenhárom utassal és háromtagú személyzettel Méridából tartott az onnan ötszáz kilométerre lévő főváros, Caracas nemzetközi repülőterére – adta hírül az AFP. Elindulása után az utasszállító – a szabályoktól eltérően – nem vette fel a kapcsolatot sem a méridai, sem a caracasi irányítótoronnyal – közölte Antonio Rivero, a rendkívüli esetek hivatalának igazgatója. A hatóságok szerint kevéssel eltűnése előtt, a rossz időjárás miatt a gépnek meg kellett változtatnia szokásos útvonalát. Feltételezték, hogy a Méridai-Kordillerák hegyláncai között zuhant le, a hegyek övezte térségben élő szemtanúk ugyanis azt állították, látták a gépet, és hallották a becsapódás zaját. Noel Marquez, a méridai polgári védelem vezetője közölte, hogy a tragédia 4750 méter magasságban, Coyado del Condor körzetében, a La Pernada tó közelében történhetett.
Az első földi mentőegységek már csütörtökön éjszaka útnak indultak a Méridától egyórányira lévő Mucuchiesből, rendkívül nehéz terepviszonyok között, viharos erősségű szélben több órán keresztül kapaszkodtak felfelé a meredek hegyoldalakon. Késő délután azonban kiderült, téves volt a szemtanúk jelzése, ezért a mentőegységek nem találták meg a repülőt. Újabb többórás kutatás után a kereső helikopterek jelezték, Méridától hat mérföldre, Los Conejos körzetében, körülbelül négyezer méteres magasságban, egy sziklafal tövében észrevették a roncsokat. A gép darabjaira hullott, a felderítő pilóta szerint senki nem élhette túl a becsapódást.
Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
