Veres: Még az idén vehetünk részvényeket

Dékány Lóránt
2008. 03. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három hónapon belül biztosan nem, de még az idén kikerülnek a tőzsdére a még meglévő állami cégekből az első olyan részvények, amelyekre az állampolgárok valamilyen kedvezményes formában tehetnek szert – jelentette be tegnap Veres János. A pénzügyminiszter elmondta: a kormány felkérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t és a döntéseket hozó Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot (NVT), hogy márciusig állítsa össze a programban számba vehető állami vállalatok listáját, és gyorsított ütemben végezze el e cégeknél a vagyonfelmérést.
Veres konkrét társaságokat nem nevezett meg, csupán annyit mondott, hogy a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, a Szerencsejáték Zrt., illetve az Állami Autópálya Kezelő Zrt. neve vetődött fel szakértői tanácsok formájában, ugyanakkor az erdőgazdaságokra nézve nem tudott ilyenről beszámolni. Később szavaiból kiderült az is, hogy a nevezett cégek közül hármat tart alkalmasnak arra, hogy azok másfél éven belül a tőzsdére kerüljenek. – Mindenféleképpen olyan cégeket keresünk, amelyek tőzsdeképesek, jó befektetésnek tekinthetők közép- és hosszú távon, illetve a kisrészvényeseknek is megéri beletenni a pénzüket. Azonban a 106 többségi állami tulajdonú társaság közül csak néhány felel meg ezeknek a követelményeknek – emelte ki. A pénzügyminiszter újságírói kérdésre nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a gazdasági társaságok mellett egyéb vagyonelemeket is bevonnak a programba, így létrehozhatnak ingatlanalapot is. Mint fogalmazott, „minden, az MNV hatáskörébe tartozó vagyontárgyat megvizsgálnak, kivéve a termőföldet”.
A programot még a miniszterelnök jelentette be a parlamentben, ahol azt ígérte, a lakosság pár ezer forint befektetéssel akár százezer forintos vagyonhoz juthat. Veres János ezt azzal egészítette ki, hogy az aránypár csak példaként szerepel, illetve a befektetés ilyen mértékű értéknövekedése csak több év során képzelhető el. Azt, hogy végül milyen formában juthatnak kedvezményhez az állampolgárok, szintén az NVT-nek kell kidolgozni.
– Gyurcsány Ferenc 2005-ben kedvezményes földtulajdont ígért az embereknek. Azóta egy talpalatnyi földhöz sem jutott hozzá egyetlen gazda vagy gazdálkodó család sem – reagált az elképzelésre Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője. Szerinte most „ugyanaz az ember ugyanazt az átverést” próbálja megvalósítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.