Weiszenberger gyanúsított lett

Munkatársunktól
2008. 03. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Befolyással üzérkedés miatt gyanúsítottá nyilvánították Weiszenberger Lászlót – tudta meg lapunk. A kistérségi megbízott és MSZP-s önkormányzati képviselő eddig nem tett vallomást.
A befolyással üzérkedés bűncselekményét az követi el, aki mások előtt azt a látszatott kelti, hogy hivatalos személy megvesztegetésével ügyeket tud elintézni, s ezért pénzt kér. Így foglalta össze Weiszenberger ügyének lényegét Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes vezetője. Közlése szerint ez a bűncselekmény a csaláshoz hasonlítható. A volt kistérségi megbízottat és MSZP-s helyi képviselőt gyanúsítottá nyilvánították. Megtudtuk: Weiszenberger nem tett vallomást. A nyomozók jelenleg tanúkat hallgatnak ki.
Mint emlékezetes: tavaly ősszel a Zuschlag János-ügy egyik mellékszálaként Hír TV mutatta be azt a rejtett kamerás felvételt, amelyet 2005-ben egy vállalkozó készített a Weiszenberger Lászlóval folytatott megbeszéléséről. A kistérségi megbízott azt állította hallgatóságának, hogy pénz ellenében el tudja intézni: a minisztérium támogatásban részesítse őket. A botrány kirobbanása után Weiszenberger azt állította, nem volt igaz, amit a felvétel idején mondott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.