Zapatero kormányon marad

Az előzetes eredmények szerint győzött a José Luis Rodriguez Zapatero kormányfő vezette Szocialista Párt (PSOE) a tegnap rendezett spanyolországi parlamenti választásokon. A PSOE a szavazatok 46 százalékát szerezte meg, míg fő vetélytársa, a jobboldali Néppárt (PP) 38 százalékot szerzett.

2008. 03. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 35 és fél millió szavazópolgár – köztük 1,7 millió első szavazó – dönthetett arról, hogy a szocialista José Luis Rodríguez Zapatero megismétli négy évvel ezelőtti sikerét, és felülmúlja néppárti kihívóját, Mariano Rajoyt a kormányfői székért folytatott versenyben. A közel 74 százalékos részvételi arány alig maradt el a madridi robbantások évében mért 76 százaléktól. A szavazatok egyharmadának összeszámlálása után a PSOE 46 százalékkal vezetett a PP 38 százalékával szemben. Bejutott a parlamentbe egy új párt, az Egység, Haladás és Demokrácia is.
A CNN tudósítója már idejekorán megelőlegezte a szocialisták boldog gondját: egyik szóvivőjük már a madridi székház befogadóképessége miatt kesereg, olyan sok akkreditációs kérelmet kapott.
Az El Mundo bőven idézett a nemzetközi lapokban megjelent elemzésekből. A fő téma a spanyol gazdaság miatt érzett aggodalom volt. A brit gazdasági napilap, a Financial Times elemzője szerint ugyanakkor akárki győz, pirruszi győzelmet arat, hiszen a spanyol gazdaság komoly nehézségek elé néz, s a győztesnek ezekkel kell megküzdenie.
A spanyolok a csaknem tizenöt éve tartó gazdasági jólétnek köszönhetően teljesítőképességükön felül adósodtak el, így Zapaterónak most valószínűleg nem lesz szerencséje a politikától elidegenedett fiatalokkal. De nem tudott segíteni a baloldali kormányfő a havi ezer euróból élők millióinak életén sem. A The Economist szakértője sem fogalmaz derűlátóbban, mondván, a szerkezeti reformok, a romló versenyképesség miatt az ország hamarosan drágán megfizet. Az EU-tól kapott támogatások lassanként elfogynak, ezért a két nagy pártnak mélyrehatóbb reformokat kell bejelentenie, mint amilyenekre eddig célzott a kampányban. Vagyis – vonja le a brit gazdasági hetilap a konklúziót –, aki megnyeri ezt a választást, jobban tette volna, ha inkább veszít.
A francia konzervatív Le Figaro már az ellenzéki tétjekről szólva felvetette, hogy Rajoy a posztjáért küzd, s mostani vereségével búcsút mondhat a pártelnökségnek is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.