Újabb személyt vett őrizetbe csütörtökön a rendőrség Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának megzsarolása ügyében – adta hírül a Népszava. A bűncselekmény három másik gyanúsítottját azóta már előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A kormány közeli lap úgy tudja, hogy a negyedik elkövetőt, aki egy kisebb biztonsági cég vezetője volt, az egyik fővárosi kórházban fogták el, de azt egyelőre nem tudni, milyen szerepet játszott a zsarolásban.
Ismert, a bankvezetőt tavaly év végén zsarolták meg több elektronikus levélben. Csányit azzal fenyegették, hogy ha nem fizet ki 50 millió eurót (vagyis mintegy 12,5 milliárd forintot), akkor nyilvánosságra hozzák egy nagy értékű ingatlan (a Bank Center) adásvételével kapcsolatban egy nyomozó szerv által készített iratokat. A beruházást egyébként az APEH és külső szakértők is rendben találták.
Napi sudoku
