Kaposvár azon városok egyike, amelyeknek vezetői nem sajnálják a pénzt arra, hogy időnként megszondáztassák a közvélemény-kutatókkal: elégedett-e a helyi lakosság a kormány tevékenységével, az önkormányzattal, az utak, járdák állapotával, a foglalkoztatottság, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, a kereskedelem helyzetével, illetve a városi élet mely területein van javítanivalója az önkormányzatnak.
A Magyar Gallup Intézet februárban végzett közvélemény-kutatása szerint a kaposváriak meglehetősen borúlátóan ítélik meg az ország helyzetét. Miközben úgy látják, hogy városukban jól mennek a dolgok, az ország dolgainak állásáról csak öt százalékuk nyilatkozott kedvezően.
A kormány teljesítményével a kaposváriak 5 százaléka, az önkormányzatéval viszont a lakosság fele elégedett. Ez utóbbi gazdálkodását a megkérdezettek kétharmada ítéli eredményesnek, a polgármester munkáját pedig a városlakók 71 százaléka tartja jónak vagy kiemelkedőnek.
A baloldali szavazóknak több mint a fele is eredményesnek ítéli a fideszes Szita Károly munkáját. Ha most lenne önkormányzati választás, tíz kaposvári felnőttből nyolc rá adná a voksát – áll a Gallup interneten is közzétett kutatási beszámolójában. Ebből azt is megtudjuk, hogy a kaposváriak továbbra is erősen kötődnek városukhoz. Ugyanakkor a lakóhely legfőbb gondjaként – akárcsak a 2006. évi vizsgálat idején – az aggasztó munkanélküliséget említik. Kritikusak a jövedelmek alakulásával, és bírálják az utak, járdák állapotát is. Többen említik az ivóvíz nem megfelelő minőségét, a helyi közlekedés hiányosságait és a szociális helyzet nehézségeit is.
Mindezek ellenére a kaposváriakat nem foglalkoztatja a városból való elköltözés gondolata. Ez vélhetőleg annak is tulajdonítható, hogy a város közbiztonsága jó, 2001 óta érezhetően javul. Akkor a lakosság 66 százaléka érezte magát biztonságban, a most végzett közvélemény-kutatás szerint a városlakók háromnegyede elégedett a rendőrség munkájával, illetve a közbiztonsággal. (Lapunk múlt pénteki számában az MTI téves információja alapján azt közöltük, hogy Kaposvár fejlődése lassul. A Gallup felmérése viszont pontosan úgy fogalmazott: „2001-hez képest 2006-ban a kaposváriak a város fejlődésének lelassulását tapasztalták, ám az elmúlt két évben ismét egy lendületesebb szakaszba ért a város fejlődése”.)
A kaposváriak elégedettek városukkal
Továbbra is erős a kaposváriak városukhoz való kötődése. A somogyi megyeszékhely lakói úgy látják: az ország helyzete jelentősen romlott, városukban viszont jól mennek a dolgok. A kaposváriaknak csak 5 százaléka elégedett a kormány teljesítményével, a helyi polgármesteri hivatal munkájáról viszont a megkérdezettek 85 százaléka nyilatkozott elismerően. Szita Károly polgármester továbbra is népszerű: ha most lenne választás, tízből nyolc szavazó rá adná a voksát. Mindez a Gallup helyi közvélemény-kutatásából derült ki.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!