Ismét pert nyert Orbán Viktor

2008. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába indított személyiségi jogi pert Bajnai Gordon a Fidesz elnöke ellen, a Fővárosi Bíróság tegnap első fokon jogalap hiányában elutasította az önkormányzati és területfejlesztési miniszter keresetét. Bajnai a jó hírnevének állítólagos megsértésére hivatkozva indított pert még tavaly ősszel, mivel szerinte Orbán Viktor több nyilatkozatában valótlanul állította, hogy ő (mármint Bajnai) az „új baloldal” „emblematikus figurájaként” „maffiamódszerekkel osztja szét a pénzt”, továbbá „megpróbálják az ország rendelkezésére álló (uniós) forrásokat saját üzleti körük holdudvarába terelgetni”. Egy másik alkalommal pedig a Fidesz elnöke azt mondta, „az új baloldal bevezette a maffiapolitikát”. Bajnai egymillió forint nem vagyoni kártérítést követelt.
A Fővárosi Bíróság tegnapi első- fokú ítéletében rámutatott: az alperes csupán politikai véleményt mondott, így jogsértés nem történt. Ráadásul az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában is kihangsúlyozta, hogy a szabad véleménynyilvánítás csak kivételes esetekben korlátozható, és a közszereplők (mint például az önkormányzati miniszter) kritizálhatósága szinte korlátlan. Pataky Árpád bíró kiemelte: az ítélet nem az elhangzott nyilatkozatok stílusáról vagy azok igazságtartalmáról szól. A nem jogerős döntés alapján Bajnai Gordonnak 50 ezer forint perköltséget kell megfizetnie a volt kormányfőnek.
Emlékezetes, tavaly decemberben Orbán jogerősen pert nyert az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) ellen is, miután a tárca elégtételt akart venni a Fidesz elnökének egy másik politikai nyilatkozata miatt, amely szerint a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat 2006. október 23-án. Az adófizetők pénzéből fenntartott IRM 216 ezer forintnyi perköltséget bukott el a vesztes eljárás miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.