Hiába a jó kommunikációs stratégia, a baloldali Demokrata Párt és miniszterelnök-jelöltje, Walter Veltroni nemigen tudja feledtetni Romani Prodi bukott kormányának húszhavi kudarcsorozatát – sugallja Silvio Berlusconi, a jobboldali Szabadság Népe koalíció elnöke. A magabiztos nyilatkozatnak van mire építenie, a helyi viszonylatban meglehetősen unalmasnak számító kampányban a jobboldal mindvégig megőrizte 5–9 százalékos népszerűségi előnyét.
A stagnáló gazdaságot mindkét fél adócsökkentéssel serkentené, Berlusconi még adómentes hónapot is ígért. A tét nem kevés, az olaszok egyharmada ugyanis még nem tudja, kire bízza az országot az április 13-án és 14-én tartandó választásokon.
Berlusconi emellett protekcionista gazdaságpolitikára készül. Ennek jegyében határozottan kiállt az Alitaliáért is. Azt szeretné, ha a jelenleg napi egymillió eurós veszteséget termelő légitársaság olasz kézben landolna, bár a belföldi cégek egyelőre nem túl lelkesek.
A másik égető kérdés a szemétválságban vergődő Nápolyé. A város hónapok óta szó szerint fuldoklik az utcákon szerteszét heverő szeméthegyek bűzétől, a korteshadjárat alatt azonban ebből alig látszott valami. Egyszerű átmeneti kozmetikázásról van szó – állítják a helyiek, akik körében a jobboldal az országos átlagot felülmúló arányban vezet a baloldal előtt. Bár kelletlenül, de Veltroni is elismerte a távozó kabinet sarát az ügyben, olyannyira, hogy a nyilvánosság előtt meg sem jelent Antonio Bassolino tartományi kormányzóval.
A baloldal Veltroni Róma polgármestereként felmutatott állítólagos sikereire épít. A látványos külsőségek közepette elindított fejlesztési tervek vagy az egymást érő fesztiválok azonban kilencmilliárd eurónyi adósságot róttak az Örök Városra – figyelmeztet Berlusconi, aki az erről szóló könyvet e héten juttatja el minden római háztartásba. Veltronihoz még saját egykori hátországa sem fűz vérmes reményeket. Túl mérsékelt ahhoz, hogy legyőzze ellenfelét – véli Pietro Ingrao, az olasz politika egyik legtekintélyesebb alakja. A 93 éves kommunista politikus szerint Veltroni nagy hibát követett el akkor, amikor szakított a szélsőballal. Az már a kampánylélektan egyik rejtélye – vagy a beismert választási kudarc –, hogy Veltroni miért kérte levélben vetélytársát arra, hogy győzelme esetén tartsa tiszteletben az alkotmányt és a nemzeti himnuszt.
Olasz választási véghajrá
Száz százalékig biztos a győzelemben a vasárnap kezdődő előre hozott olasz parlamenti választásokon Silvio Berlusconi, aki egyre magabiztosabban készülhet harmadik kormányzati ciklusára a riválisa által az utolsó pillanatokban elkövetett több ballépés nyomán.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!