Tücsökringató a kisebbeknek

Háromnaposra bővült és saját honlapot kapott az idei táncháztalálkozó, amely már a huszonhetedik a sorban. A népi hagyományok seregszemléje a tánc és a zene mellett a kézművességre is nagy hangsúlyt fektet: a rendezvény ideje alatt több mint ötszáz árus portékáiból választhatunk, és vásári játszóház is lesz a Papp László Budapest Sportarénában.

2008. 04. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollókői Lajostól, a táncháztalálkozó igazgatójától megtudjuk: tavaly 18 ezren vettek jegyet a két nap alatt, idén pedig 20 ezer látogatóra számítanak. A közreműködők listája is hatalmas: a két és fél-háromezer táncos és zenész, valamint több mint ötszáz árus színesíti a rendezvényt. Ami igazán újdonság, az a mai nap, hiszen háromnapossá bővült a találkozó: ma este hét órakor Halljunk szót! címmel gálakoncert lesz a Hagyományok Házában. Ebben a műsorban hagyományőrzőket, zeneiskolásokat, táncházas zenekarokat és táncegyütteseket egyaránt láthatunk-hallhatunk, valamint fellép a Muzsikás együttes és Petrás Mária. Itt lesz a táncháztalálkozó ünnepélyes megnyitója is, amelyen Timár Sándor, a Táncház Egyesület elnöke mond ünnepi beszédet.
A hagyományos program holnap és vasárnap a szokásos módon zajlik: a sportaréna küzdőterén táncokat tanulhatunk, egy részén a vásárt találjuk, a kisebb termekben pedig kamarakoncertek, kiállítások, filmvetítések várnak. Néhány éve indult útjára egy kerekasztalbeszélgetés-sorozat, amely a táncházmozgalom legfontosabb aktuális kérdéseit vitatja meg, idén mi más is lehetne a téma, mint a Zeneakadémián beindult népzenei képzés. Holnap az apróké a küzdőtér, vasárnap pedig a Martin Teremben várják őket, itt lesz „tücsökringató” is a legkisebbeknek. A felnőtteknek szombaton a Martin Teremben úgynevezett ínyenc-táncházat rendeznek a kevésbé ismert tájegységek táncaiból, vasárnap pedig a küzdőtéren tanulhatják a lépéseket. A zeneiskolák népzene szakos növendékei mindkét nap a Kodály Teremben mutatkoznak be. A folkkocsma természetesen végig üzemel majd.
A küzdőtéri gálaműsorok a szokott időben kezdődnek, mindkét nap este hétkor, ezekben két lemezbemutatót is hallhatunk: Berecz András legényese kezdi a sort holnap, vasárnap pedig Pál István „Szalonna” Örömzenéje indítja a színpadi előadásokat. Holnap hagyományőrzők tél végi szokásokat mutatnak be, a Jászság együttes pedig Boldog lelkek tánca című koreográfiájával lép színpadra. Vasárnap a Martin György Néptáncszövetség gálaműsora és a szokásos össznépi mulatság zárja a találkozót.
A szombat éjszakai bál helyszíne változott: az FMH és az Almássy Téri Szabadidőközpont részleges, illetve teljes elbontása miatt a Petőfi Csarnokban rendezik meg a mulatságot, amely a sportarénából akár gyalogosan is megközelíthető.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.