Amennyiben a Premier League 37. fordulójának tegnapi zárómérkőzésén a Chelsea kikapott volna a Newcastle vendégeként, akkor máris ki lehetne hirdetni, hogy a Manchester United megnyerte a bajnokságot, de a Kékek 2-0-ra győztek, így az első hely sorsa a vasárnapi utolsó fordulóban dől el a BL-sorozat idei két döntőse között. A londoniak góljait Ballack (60. perc) és Malouda (82.) szerezte, az MU és a Chelsea jelenleg egyaránt 84 ponttal rendelkezik. Pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönt, ami a manchesteriek javára billenti a mérleg nyelvét, ám egy árnyalattal ők vannak nehezebb helyzetben. A hét végén ugyanis a tabella 13. helyén álló Wiganhoz utaznak, a Chelsea pedig otthon játszik a 16. Bolton ellen.
Magyar vonatkozású rossz hír az angol másodosztályból, hogy még a vasárnapi zárófordulóban Tímár Krisztián, a Plymouth játékosa súlyos sérülést szenvedett a Wolverhampton ellen idegenben
1-0-ra elvesztett találkozón. A 79. percben összefejelt az ellenfél egyik játékosával, a kameruni Elokobival, és amikor az ütközés után megpróbált felkelni, összeesett. Miután vért köhögött fel, azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy koponyatörést szenvedett, és műtét vár rá. Az orvosok stabilizálták az állapotát, de a kivizsgálást csak azután folytatják, hogy a sérülés környékéről visszahúzódik a duzzanat. Arra megvan az esély, hogy Tímár a bajnokság kezdetére visszatérhet a pályára.
Medvegyev szerint a „gall kakas” úgy sem tenne semmit















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!