A konfliktus gócpontjává vált két nyugat-belfasti utcán, a katolikusok lakta Falls Roadon és a protestáns Shankill Roadon – amelyeket úgynevezett békevonalak (vasból és téglából felépített magas falak) választottak el egymástól – a társasházakon látható egy-egy ajtó- és ablakrács emlékezteti a járókelőket a közelmúlt eseményeire. „Itt nem kell már semmitől sem tartani, az unokáimat is nyugodt szívvel elhozom ide” – magyarázza idegenvezetőnk. Mint mondja, a vallási felekezeti harcnak vége, és ugyan manapság is előfordulnak kisebb utcai csetepaték a helyiek között, azokat leginkább az alkohol fűti. E rideg városrészben, a szürke épületek között bolyongva lehetőségünk van szemrevételezni a világszerte ismert, az 1960-as évek vége óta készült falfirkákat is, mind a katolikus, mind a protestáns oldalon. A házak oldalfalaira festett óriási képek elsősorban a keresztény felekezetekhez tartozó közösségek politikai nézeteit, a hovatartozást szimbolizálják, egyes alkotások a konfliktusban részt vett félkatonai szervezeteket dicsőítik, mások a harcokban életüket vesztett emberekért állítanak emléket. De számos festmény látható Észak-Írország nemzeti hőséről, a legendás George Bestről is, akiről Belfast városának egyik repülőterét is elnevezték pár évvel ezelőtt. Az utóbbi években pedig megjelentek a Falls Roadon a nemzetközi viszonyokról is véleményt kinyilvánító, ötletesnél ötletesebb falfestmények, amelyek egyértelműen az autonómiáért küzdők és kisebbségben élők, például a baszkok pártját fogják. Felfedezhető Amerika külpolitikai törekvéseit elítélő ábrázolás is, úgy mint az Irakból olajat kiszívó vagy a Kubát minden áron megkaparintani készülő amerikai elnökről, George Bushról. „Annak idején a protestánsok hivatásos festőket szerződtettek, hogy hasonlóan szellemes és elgondolkodtató festményeket készítsenek, mint a katolikusok, a protestánsokéból ugyanis hiányzott a kreativitás, általában símaszkos, fegyveres alakok ábrázolására koncentráltak” – közli kísérőnk, s miközben villognak a vakuk, sóhajtva hozzáteszi: „Annyi látnivaló van még ebben a városban, de a külföldieket leginkább a falfirkák érdeklik.”
Nem csoda, hiszen Belfast közelmúltbeli történelmét teljesen áthatja a konfliktus szelleme. S bár számos külföldi látogató mutat érdeklődést a város iránt, a belfastiak – mint mesélik – mégis úgy érzik, az idegenek még mindig ódzkodnak az utazástól, bizonytalanok Észak-Írország helyzetét illetően. „Öt fontért magának adom azt a képet, ha szépeket ír rólunk” – mondja nekem a gyönyörű, viktoriánus időkben épült, Belfast központjában található St. George’s Market piacának egyik eladója, amint egy nyolc fontért árazott, ír kocsmazenészekről készült rajzot tartok a kezemben. „Szeretnénk, ha Magyarországról is több vendég érkezne Belfastba” – mondja, s átnyújtja a becsomagolt képet.
Az utcák és a terek tágasak, a régi épületek mellett megférnek az újak (még az 1906-ban angol neobarokk stílusban épült városháza udvarába „helyezett” óriáskerék sem rontja a városképet), a történelmi jelentőségű, szebb időket megélt épületeket pedig felújítják, mint az 1895-ben megnyílt lenyűgöző operaházat. Eközben a több helyen feltűnő viktoriánus építészeti stílus, a Big Ben kicsinyített hasonmása, az Albert Clock vagy a fekete taxik valamelyest Londonra emlékeztetnek.
A kötelező látnivalók mellett érdemes betérni Belfast szintén nevezetes és sokak által látogatott közösségi központjaiba is, a kocsmákba. A hangulatos, gyakran élő népzenétől, hegedű-, gitár- és dobszótól hangos, élettől pezsgő pubok némelyike több száz éve szolgál vendéglátói-pari egységként. Ilyen többek között Belfast legrégebbi, 280 éves kocsmája, a Kelly’s Cellars, illetve a Belfast központjában található Crown Liquor Saloon, amely azzal a hírhedt Europa Hotellel szemben helyezkedik el, amely elnyerte az Európában legtöbb bombamerényletet elszenvedett szálloda címét. Amint idegenvezetőnk elmesélte, a Crown elnevezéséről heves vita folyt 1885-ben a helyiséget az apjától megöröklő Patrick Flanagan és felesége között. Flanagan ugyanis úgy döntött, hogy az addig Railway Tavern néven működő pubot átkereszteli és felújítja. A vitában minden bizonnyal a katolikus férfi protestáns neje érvelt meggyőzőbben, hiszen a kocsma a brit királyi család iránti hűség jelképéül a korona nevet kapta. Bosszúból, Flanagan jóvoltából, a koronát ábrázoló mozaik a kocsma bejárati ajtaja elé, a járdára került, hogy a betévedő vendégek minden egyes alkalommal ráléphessenek.
origo.hu
Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?
