Tragikus eseményekkel zárult a négynapos hétvége a Balatonnál. Szombaton Szemesen egy ötéves pécsi kisfiú a vízbe fulladt. A gyermeket magára hagyták a nála idősebb, de kiskorú barátai a kikötő mólójánál, s miután visszatértek, a kis horgász helyén már csak a haltartó vödrét találták. A kisfiút a vízi rendészeti kapitányság emberei kezdték keresni, majd a vízi mentők is bekapcsolódtak a kutatásba. Nyolc vízi mentő és hat búvár több mint 3 órán át kereste a kisfiút, akinek már csak a holttestét emelték ki a 13 fokos tóból. A gyermek feltehetőleg a három méter mély vízbe esett, és megfulladt. A két nagyobb fiú állítólag csónakázni akart, ezért szakították meg a horgászást. Az eset körülményeit a siófoki rendőrkapitányság vizsgálja – tájékoztatta lapunkat Gergely Mónika őrnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Ugyanaznap Siófokon egy negyven év körüli férfi holttestére bukkantak a vízparton. Az elsődleges orvosi vizsgálat megállapította, hogy halálát rosszullét okozhatta.
Május elsején a keszthelyiek nyitották meg a balatoni üdülési szezont, és koszorút dobtak a vízbe, emlékezve a tó áldozataira.
Ötéves pécsi kisfiú a Balaton első áldozata
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!