Találkozás a Szűzanyával

Egészen szép vagy, Mária! – ez a mottója az idén a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb búcsújának, amelyet pünkösdkor rendeznek az erdélyi Csíksomlyón. A Szentlélek kiáradásának ünnepén felekezettől függetlenül több százezer embert várnak a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz, hogy a Szűzanya áldását kérjék nemzetünkre. A több évszázados múltra visszatekintő búcsún a szombat délután fél egykor kezdődő misét ebben az évben Schönberger Jenő fiatal szatmárnémeti megyés püspök celebrálja.

2008. 05. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkezdődött az áradat: jönnek az emberek motorral, személygépkocsival, autóbusszal és vonattal az anyaországból, de a napokban elindultak a távolabbi falvak gyalogos keresztaljái is, hogy a szombat délben fél egykor kezdődő misére időben felérjenek a Csíkszereda fölött magasodó hegyek nyergébe. Idén egy különleges szerelvény is elindul Budapestről: péntek reggel kilenc órakor a Keleti pályaudvarról kigördül az a zarándokvonat, amelyet vasútbarátok töltenek meg (a nyolckocsis szerelvényre a jegyeket egy hónappal ezelőtt eladták). A közel félezer ember részt vesz a csíksomlyói búcsún, majd másnap a Gyimesekbe indulnak, hogy részt vegyenek a Rákóczi-vár tövében, vagyis az ezeréves határon álló, felújított 30. számú MÁV-őrház ünnepélyes átadásán – az épületben időszaki hely- és vasúttörténeti kiállítás is nyílik.
Az idei búcsú mottóját abból a dalból vették, amelyet a diákok kórusa minden évben elénekel a Salvator-kápolnánál: Egészen szép vagy, Mária! A nagyszabású rendezvényt szervező ferences atyák idén is kiadták a búcsú programját, az ünnepi szentmise rendjét, énekeit, valamint a szervezési és magatartási útmutatót. Idén érdemes idejében indulni, mert a személygépkocsival vagy autóbusszal érkező zarándokok a járműveket a városon kívül kialakított parkolóban kell hagyják, így több idő szükséges a nyeregbe való feléréshez. A torlódás elkerülése miatt különböző útvonalakon mehetnek fel a keresztalják az ünnepi szentmise helyszínére, a hivatalos kordon (amelyet székelyruhás diákok biztosítanak) a Labarummal és a liturgikus ruhákba öltözött papsággal háromnegyed tizenegykor indul a kegytemplom elől. Szombaton, a búcsú napján reggel hat órától gyónási és áldozási lehetőséget biztosítanak a kolostor négyszögletű udvarán, valamint a kegytemplom előtt. A Szűzanya szobrához a régi rend szerint lehet feljutni, a zarándokoktól most is csendet és fegyelmet kérnek. A Hármashalom-oltárnál a szentmise helyi idő szerint fél egykor kezdődik (a magyarországi vendégek ne felejtsék el óráikat egy órával későbbre állítani). A búcsút a szokásos virrasztás kíséri. A rászorulóknak a szervezők vöröskeresztes sátrakat állítanak fel, és arra kérik a zarándokokat, lehetőleg ne hozzanak magukkal értéktárgyakat.
Aki most indulna az összmagyar eseménnyé nemesedett búcsúra, az utazhat autóbusszal (ezek általában az esti órákban indulnak a budapesti, népligeti autóbusz-állomásról, a retúrjegy 15 ezer forint körül van), vagy választhatja a vonatot is. A Corona nemzetközi gyorsvonat 17.15-kor indul a Keleti pályaudvarról és reggel 7 óra körül érkezik Csíkszeredára, a retúrjegy helyfoglalás nélkül 16 500 forint. (A legkényelmesebb megoldás a Coronán hálókocsiban utazni, de ha nyugodtan szeretnénk tölteni az éjszakát az erdélyi nagyvárosoknál megálló vonaton, akkor legalább egy első osztályú helyjegyet vásároljunk.) Személygépkocsival az út Budapestről az M3-ason Debrecen–Nagyvárad–Kolozsvár– Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Csík-szereda útvonalon tíz–tizenegy óra, a határnál torlódásra lehet számítani, és Romániában attól függetlenül útdíjat kell fizetni, hogy a Nagyvárad–Brassó autópályából még egyetlen kilométert sem adtak át. Szállást Csíkszeredában és környékén már gyakorlatilag nem lehet találni, de néhány tíz kilométerre a helyszíntől, például a vadregényes Gyimesekben, falusi vendéglátóhelyeken még igen. Egyébként is különleges élmény valamelyik falu zarándokaihoz csatlakozni szombat hajnalban. A Corona megáll a csíki-medence nagyobb településein, ha pedig a Gyimesekbe akarunk továbbmenni, Csicsónál kell átszállnunk személyvonatra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.