Dávid és Góliát Erdélyben

Vasárnap helyhatósági választás lesz Romániában, de az ottani magyarság életében ez egyben történelmi pillanat is: tizennyolc évnyi egypártrendszer után az erdélyi magyar választók a legtöbb településen nemcsak szavazhatnak, hanem választhatnak is. Kialakulhat egy új, demokratikus közélet, amelyben helye van a politikai vélemények versenyének.
Négy esztendővel ezelőtt egy, a futballból vett példával illusztrálva a tényállást, azt írtam: az RMDSZ úgy szerzett nagyarányú győzelmet a helyhatósági választásokon Erdélyben, hogy az ellenfelet, vagyis az akkor Magyar Polgári Szövetség néven jegyzett csapatot a mérkőzés megkezdése előtt bezárták az öltözőbe. Akkor ugyanis a bíróság – minden bizonnyal az akkor is kormányon lévő RMDSZ kérésére – elutasította a szervezet bejegyzési kérelmét, hiába gyűjtötték össze az induláshoz szükséges aláírásokat. Idén ezt már nem sikerült elérni, bár a folyamatos fellebbezésekkel az utolsó előtti pillanatig bizonytalanságban tudták tartani a híveket. A végső, megfellebbezhetetlen döntés március 14-én született meg, alig két és fél hónappal a választások első fordulója előtt. Ekkor már javában zajlottak az RMDSZ előválasztásai, és a Bukarestben szocializálódott párt olyan vállalást íratott alá az előválasztáson induló jelöltekkel, hogy vereségük esetén sem indulhatnak más pártok színeiben. Így sokan csapdahelyzetbe kerültek – a sóvidéki nagyközségben, Parajdon például ha fél órával hamarabb érkezik a Magyar Polgári Párt bejegyzésének híre, akkor a fiatalok egy csoportja nem az RMDSZ előválasztására iratkozik be, hanem a polgári oldalt erősíti. Az előválasztáson különben győztek, ők állíthattak polgármesterjelöltet és az önkormányzati képviselőjelöltek listáján is ők dominálnak – ha győznek, Markó Béla úgy fogja az RMDSZ sikerének számolni a győzelmüket, hogy valójában semmi közük a tulipános szervezethez.
A focipéldánál maradva: a rendszerváltást követő tizennyolc esztendőben most először valódi tétmérkőzésre kerül sor a helyhatósági választások kapcsán az erdélyi magyar közösségben (eddig román pártok színeiben kellett indulniuk a magyar jelölteknek, ha vállalhatatlannak tartották az egyre inkább egy posztkommunista pártra hasonlító RMDSZ politikáját). Valódi focimeccs lesz tehát, de egyenlőtlen küzdelem: az RMDSZ csillogó-villogó mezben, edzők, gyúrók és egyéb segítők hadának támogatásával, kipihent és évek óta edzésben tartott játékosokkal, hazai pályán lép gyepre (várható bírói segédlettel), míg az MPP egy utolsó pillanatban összerántott csapattal, szegényes technikai körülmények között kénytelen harcolni.
Gondoljuk csak végig: Markó Béláék tizennyolc éve építgethetik a pártot, bukaresti és budapesti támogatással. Fizetett alkalmazottak hada segít nekik a kampányban: szenátori, képviselői, megyei pártirodák munkatársai, polgármesteri hivatalok, prefektúrák és kormányzati szervek alkalmazottai, jól felszerelve cégautóval, közpénzből fizetett mobiltelefonnal, faxkészülékkel és fénymásolóval. Vállalkozók hada áll mögöttük – az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje például Románia fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztere, és meglehetősen naivak lennénk, ha azt gondolnánk, ebből a pozícióból nem lehet elnyerni több tucat építkezési vállalkozó háláját egy korrupcióról híres országban. Nem meglepő, hogy van pénz profi kampányra: óriásplakátok ezrei, jó minőségű fotókkal teleragasztott falvak, ingyenkiadványok tucatjai a postaládákban, tulipános ajándék mütyürök, erőteljes világhálós jelenlét. És persze ott a baráti média: mivel a különféle alapítványokban szerzett kulcspozíciók révén az RMDSZ mind a bukaresti, mind a (különben egyre kevesebb) budapesti pénzek fölött egyeduralommal rendelkezik, így aztán néhány kivétellel a teljes romániai magyar sajtót uralja: az egyetlen székelyudvarhelyi televízióba például be sem engednek mást, csak és kizárólag az RMDSZ jelöltjeit. Hasonló a helyzet másutt is: kereskedelmi rádiók, kábeltévék, helyi és megyei lapok zengenek ódát a tulipánról, és zúdítanak rágalomhadjáratot a másként gondolkodókra. A pártkatonák nem riadnak el a zsarolás nyílt vagy burkolt eszközeitől sem: nem egy hivatalban kirúgással fenyegették meg azokat, akik merészelnek az MPP listáján az RMDSZ ellenében indulni; adóvizsgálatot és bojkottot helyeztek kilátásba azon vállalkozóknál, akik az ellenfelet támogatják, és sok településen még az MPP kampányrendezvényeit sem engedték megtartani a különben bárki által kibérelhető termekben.
A másik oldalon nem nagyon van más, mint a lelkesedés és a remény. Nincs elég pénz, nincs elég ember, nincs elég sajtó ahhoz, hogy egyenlő legyen a küzdelem. A romániai magyar társadalomnak az RMDSZ-ből való kiábrándultságán kívül egyelten igazi ász van a kezében: a Fidesz politikusainak támogatása. Nem meglepő hát, hogy ez nagyon fáj Markó Bélának – a múlt héten például Budapesten tartott panaszkodós sajtótájékoztatót arról, hogy Orbán Viktor „beleszól a belügyeikbe”. Ők küldhettek gratuláló táviratot Medgyessy Péternek és az MSZP-nek 2002-ben, az első forduló után, amikor még nem dőlt el minden; koccinthattak december elsején Budapesten Erdély elcsatolására a románokkal és az MSZP–SZDSZ vezetésű kormánnyal; elfogadhatják Gyurcsány Ferenc, illetve a magyar kormány teljes (politikai és anyagi) támogatását a kampányban.
Markó Béla skizoid módon azt állítja: „az erdélyi magyar társadalom politikai megosztottsága csak látszat: valójában soha egységesebb nem volt a politikai szemlélet és közélet, mint most.” Ez annak köszönhető, hogy „jól kommunikáltak”, így az elmúlt fél esztendőben az RMDSZ-nek sikerült visszaszereznie elpártolt választóit, és most nyolcvanöt százalékban mögöttük áll a romániai magyarság. Ezzel szemben nem áll más, csak a józan ész és a tények: míg 1990-ben még egymillió erdélyi magyar szavazott a tulipánra, 2007-ben, az EP-választásokon alig 283 ezer voksot gyűjtöttek be, miközben a magyarok szavazáson való részvétele jelentősen meghaladta a románokét! Ezen a voksoláson különben összesen 450 ezer magyar voksolt a magyar jelöltekre. Egyszerű tehát a kép: az RMDSZ, amely már rég nem demokrata és egyáltalán nem szövetség, az erdélyi magyar szavazók 55 százalékát, azaz minden második embert eltántorított a közügyekben való részvételtől, a választásokon való beleszólástól, vagyis elvette a tisztességes közképviseletbe, a demokratikus erdélyi magyar világba vetett hitét.
A párt különben még a legutóbbi két választáson is félrevezette saját szavazóit: miután belerángatta a magyarságot a Traian Basescu államelnök elleni értelmetlen népszavazás kudarcába (a magyarok a hasznos pártvezetői utasítás ellenére Basescu mellett tették le voksukat), utána szembehazudta a választókat az EP-választások alkalmával is, miután – ígéretei ellenére – a listavezető Frunda György lemondott megszerzett mandátumáról és átadta a helyét másnak. Külön mondatot érdemel a párt és az egyház viszonya: miután Tőkés László ellenében az volt a legfőbb érvük, hogy „pap ne politizáljon”, már az EP-választáson is egy református lelkészt indítottak Sógor Csaba személyében, most pedig csak Tőkés egykori püspökségén, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerületben negyvenhat református lelkészt indít a helyhatósági választásokon. Tőkés László EP-képviselő ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: az RMDSZ a lehető legegyszerűbb és leggyalázatosabb módszert és eszközt választotta, amikor megvásárolta a leszegényedett és a hatalomnak kiszolgáltatott gyülekezetek lelkipásztorait. A gyülekezetek, illetve lelkészek lekenyerezésének karikaturisztikusan tragikomikus, morbid esete a Bihar megyei Bályok településen történt, ahol kampányeseményként került sor a ravatalozó alapkőletételére.
Vasárnap választanak a magyarok. Dávid harca lesz Góliát ellen – minden sikert és kudarcot ennek tudatában kell értékelni.