Leomlóban a sztereotípiák fala

Részben már sikerült lebontani azokat a sztereotípiákat, amelyek Romániával kapcsolatban éltek Magyarországon. Keleti szomszédunknál ma már kiemelt „turistaküldő piacként” tekintenek hazánkra.

Pataky István
2008. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyszeben tavalyi sikere után az idén az államtitkársági szinten működő bukaresti turisztikai vezetés a Duna-deltára fókuszál, miután azt a tekintélyes nemzetközi természetbarát szövetség a 2008-as év természeti tájának minősítette. A négyszázezer hektáron elterülő, UNESCO-védelem alatt álló delta Európa legfiatalabb állandó változásban lévő „földterülete”, amelynek majdnem nyolcvan százalékát víz borítja. A több száz itt honos madár- és halfajnak otthont adó sajátos vízivilág a szomszédos Razelm-Sinoie lagúnarendszerrel együtt szigorúan védett, úgynevezett bioszféra-rezervátumot alkot.
Románia gazdasági lendülete és az ország EU-csatlakozása a turizmusra is kihat, a közeljövőben megközelítőleg egymilliárd euró érkezik turisztikai fejlesztésekre uniós alapokból. A támogatásból nagy szelet jut a faluturizmusra. Romániában egyébként egy húsz évre szóló turizmusfejlesztési stratégiát is elfogadott a kormányzat. Bukarestben Magyarország fontos turistaküldő piacnak számít egyebek között Németországgal, Franciaországgal, Olaszországgal és a Benelux államokkal együtt.
Kerekes Gábor, a budapesti Román Turisztikai Képviselet vezetője fontosnak tartja, hogy végleg eltűnjenek a Romániával kapcsolatos magyarországi sztereotípiák, előítéletek. Egyre kevesebben vannak azok, akik számára Románia egy elmaradott, balkáni országot jelent. Aki az utóbbi időben járt keleti szomszédunknál, testközelből érzékelhette a fejlődést az élet minden területén. Míg korábban csak a magyarlakta Székelyföldre korlátozódott a magyar turisták érdeklődése, addig jelenleg már Erdély egészére, s ezen belül a szász építészeti örökséget őrző városokra is kíváncsiak a látogatók. Évente másfél-két millió magyarországi turista utazik Romániába. A Román Turisztikai Képviselet által Pécsett, Debrecenbe, Miskolcon és Budapesten szervezett ismertető jellegű fotókiállításon egyebek között a csíksomlyói búcsú is látható, ami azt jelzi: Bukarestben ma már nemcsak elfogadják, de egyfajta turistacsalogató eseményként hirdetik is az óriási tömegeket vonzó katolikus vallási eseményt.
Az utóbbi években kezdik ismét felfedezni a román tengerpartot. A turisztikai irodák ügynökei az idén a román tengerpart iránti érdeklődés növekedésére számítanak. Az impulzus.ro portál szerint a fő vakációs célpont továbbra is Mamaia marad. Egy hétéjszakás csomag reggelivel, kétcsillagos szállodában 350 és 500 lej (1 lej 67 forintot ér) közötti összegbe kerül júniusban, majd felmegy 650-800 lejre, és szeptemberben ismét lecsökken 450-550 lejre. Egy háromcsillagos szálloda esetében az egyhetes vakáció ára a főszezonban eléri a 700-900 lejt, majd szeptemberben lecsökken 500 lejre. Csúcsidényben egy egyhetes all inclusive üdülés háromcsillagos szállodában 1400 lejbe kerül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.