Dzsungel a könyvpiacon

A csillogó könyvpalotákat, a nagy terjesztőhálózatok elegáns boltjait járva könnyen elfelejtjük a rendszerváltozás utáni éveket, amikor az aluljárókban gyanús külsejű, jogi hátterű és minőségű kalózkönyveket igyekeztek ránk sózni az illegális alkalmi árusok. Pedig némelyik könyvbe lapozva kiderül, sokszor csak a külcsín javult.

Napjainkban az exkluzív környezetben kínált könyvekről – még a ponyvairodalmat reprezentáló kötetekről, sorozatokról sem – gondolná a gyanútlan vásárló, hogy tartalmuk, fordításuk minősége nem feltétlenül esett át szűréseken. Kamaszkorú gyermekünket bátran engedjük válogatni a gyermek- és ifjúsági irodalom feliratú polcokon. Mi tagadás, örülünk, hogy olvas egyáltalán. Az első kisebb sokk akkor ér bennünket, amikor tizenéves gyermekünk a portyáról az ő korosztályának szánt (!) horrorregénnyel tér meg. Horrort, erőszakot, vért, gyilkosságot, lelki betegséget gyerekeknek? Ezen lesz még mit tűnődni, dühöngeni. Addig is a horrort letiltjuk, és viszszaküldjük az ifjú olvasót, nézzen magának szolidabb zsákmányt. Cowboyos könyvet hoz (Beszéljenek a fegyverek címmel), ráadásul olyan szerzőtől (Max Brandtól), aki a hátsó borítón közölt életrajz szerint valaha maga is a tehenészfiúk életét élte az igazi prérin. Egy kicsit irigykedünk is rá, mert nekünk az ő korában csak a német May Károly politikai-ideológiai szempontból cenzúrázott Winnetouja jutott. De nem sokáig, mert otthon kinyitjuk a kötetet, amely így kezdődik: „Caradac sheriff öszvére feladta a küzdelmet és legyőzve a megerőltetéstől megállt az emelkedő lábánál.” Továbblapozgatva pedig ezt találjuk: „A hirtelen elébe tornyosuló gondolatok egyhangú életéről nagyon felkavarták.” Vagy „Rátettem a kezem egy emberre, aki nagyon értékes.” Lejjebb pedig: „Ugyanis miután majd ő elment, akkor majd szükség lesz több segítségre.” Nem kell anyanyelvi szinten beszélni ahhoz angolul, hogy megállapítsuk, szinte nyersfordításban adta ki a kezéből a kötetet a kiadó, amely a belső borítón csak DNM Kft.-ként tünteti fel magát, és ebben a minőségben fogadta el árusításra a terjesztő is Kovács Ferenc fordítói munkáját.
Rácz Péter, a Magyar Fordítóház Alapítvány elnöke szerint nem egyedi eset, hogy igénytelen, pontatlan, trehány fordítás jelenik meg a magyar könyvpiacon. Mint mondta, a kiadó felelőssége, ha nem ellenőrzi a munkát, és ki is fizeti érte a fordítót. Az így megjelent, boltokba került kötet fölötti ítélet már a vásárló dolga: valószínűleg nem veszi meg, a kiadó pedig elveszíti presztízsét. De semmiféle rendelet, törvény vagy szabvány nem kötelezi egyébként a kiadókat Magyarországon arra, hogy nyelvi lektort alkalmazzanak. A kis könyvkiadók nem is engedhetik meg maguknak ezt a luxust, de a szerkesztőnek fel kellene figyelnie a hiányosságokra. Rácz Péter arra biztatott minket, hogy küldjük el a gyakorlatilag nyersfordításban megjelent könyvet véleményezésre a Magyar Műfordító Egyesületnek.
Szőcs Géza költő, szerkesztő, politikus szerint a fordítói érdekvédelem, vagyis az egykori céhrendszerre hasonlító szakmai érdekszövetség a fordítások terén is megnyugtató helyzetet teremthetne. Az lenne a helyes, ha mestermunka bemutatása nélkül nem vállalhatna a fordító munkát. Probléma, hogy az egyetemeken nincs többéves, átfogó műfordítóképzés, féléves, egy-két éves kurzusokra van csupán lehetőség. Annak érzékeltetésére, hogy az a fajta kalózkodás, amely jogi szabályozás és jól működő érdekvédelem hiányában még ma is zajlik Magyarországon, milyen károkat okozhat, Szőcs Géza felidézte Szolzsenyicin gulágokról szóló könyve honi megjelenésének történetét. A kötetet több kiadó is piacra dobta eltérő tartalommal és terjedelemmel, s nagyon sokáig nem tisztázódott, melyik az igazi Szolzsenyicin, és melyek a kalózkiadások.
A Móra Kiadó Cs. Tóth János vezérigazgató szerint szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy főszerkesztője és két szerkesztője műfordítóként dolgozott, mielőtt a kiadóhoz került volna, így többnyire a legnevesebb műfordítókat kérik fel egy-egy idegen nyelvű mesekönyv vagy ifjúsági könyv magyarra fordítására. Természetesen kezdő fordító is próbálkozhat a kiadónál, tőle azonban próbafordítást kérnek, a kész munkát pedig lektorálják. A mórások nem alkalmazták például azt a jelentkezőt, aki az akvárium szót haltartó üvegedénynek „fordította”. A vezérigazgatónak, mint mondta, tudomása van arról, hogy kisebb kiadók gimnazistákat alkalmaznak mesekönyvek fordítására.
A DNM Kft.-nek sem telefonon, sem interneten nem találtuk meg elérhetőségeit, s a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének keresztül sem értük el őket, mert a szervezetnek nem tagjai.