Futballistaként a pályán sohasem ismert kegyelmet a kofakamara elnöke

A magyar futball történeténetének az egyik legkeményebb védője volt. Vépi Péter fiatalon, szinte a Ferencváros tartalékcsapatából lett válogatott, pályára lépett a csapat minden meccsén a müncheni olimpián, de akad fájó pont is a karrierjében. Dalnoki Jenő egyszer azt mondta, tizenegy Vépi Péterrel bajnokságot nyerne. A Vépi Péterrel készített interjúnkból azt is megtudhatják, mire gondolhatott a legendás edző, de azt is, miként lett a kofakamara elnöke.

Vépi Péter nem szomorkodik a müncheni olimpia döntőjének az elvesztése miatt, büszke az ezüstéremre is (Fotó: Mirkó István)

Vépi Péter a nagy kedvencével (Fotó: Mirkó István)

– Honnan jött a futball az életébe?
– A Jánoshegyen, egy fiúintézetben laktunk, mert az édesapám volt ott az igazgató. Több száz fiú között cseperedtem, mindannyian imádtuk a labdát, a focit, és amikor csak lehetett, játszottunk. Amikor tízéves lettem, az apám úgy döntött, elvisz a Fradi toborzójára. Ott voltunk vagy ötszázan. 

Ez úgy zajlott, hogy az edzők találomra összeállítottak csapatokat, bedobtak egy labdát, és azt mondták, focizzatok. A végén a többséget elküldték, másoknak azt mondták, hogy maradjon, és folyamatosan szűkült a kör.

 Végül maradtunk nyolcan vagy tízen.

– Ez ellentmond annak, amit korábban több interjúban is hangoztatott, azaz nem tartozott a tehetséges gyerekek közé, inkább az akarata és a szorgalma vitte előre.
– Egy Nyilasi, egy Fazekas, egy Törőcsik, egy Bene, egy Albert óriási tehetség, és voltunk sokan, akik nem értünk fel a képességekben hozzájuk, de a futballban nem csak rájuk van szükség. Nálam az a tehetség, aki el tud dönteni meccseket, én nem tartoztam ebbe a kategóriába. Nekem, a védőnek az volt a dolgom, hogy azon az adott napon elrontsam a Nyilasik vagy Fazekasok játékát, ne hagyjam őket érvényesülni, nem pedig a gólszerzés.

Vépi Péternek nagy ajándék, hogy fradista lehet

– Miért éppen a Fradiba vitte le az édesapja? 
– Más klub szóba sem jöhetett. A családunkban mindenki fradista volt, de még az édesapám kollégái is. Állítólag kicsi gyerekként selypítve azt kiabáltam, hogy boj, söj és hajjá Fjadi.

– Mit jelent az, hogy fradizmus?
– Ugyanazt, amit mondjuk az újpestizmus, a vasasizmus vagy a diósgyőrizmus jelent, csak éppen ezeket a szavak nem közkeletűek. Tartozol egy nagy közösséghez, egy klub és minden, ami ahhoz tartozik jelenti az azonos pontot mindenki számára, és ez jó érzéssel tölt el. 

Nekem nagy ajándék az élettől, hogy fradista lehettem és lehetek, bárhova megyek az országban, ez sokak számára kölcsönösen az egységet jelenti velem.

– Pályafutás során csábította más klub, és ha igen, akkor közel került az elcsábuláshoz?
– Az első kérdésre igen, a másodikra nem a válasz. Amikor bevonultam katonának, mondták, kedves Vépi elvtárs, vagy aláír a Honvédhoz, vagy mehet egy jó távoli laktanyába. Már játszottam annyit a Fradiban, hogy erőből nem igazolhattak át, ezért ígértek fűt-fát, de nem tudtak megingatni. A családom alighanem kitagadott volna, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy igent is mondhatnék.

Ha elment volna a Fradiból, talán ki is tagadja a családja (Fotó: Mirkó István)

– A toborzón ott tartott nyolc-tíz gyerekből mennyi lett igazi futballista?
– Pontosan nem tudom. Ahhoz nagyon sok mindennek stimmelnie kell. Amikor elérkezik a kamaszkor, jöttek a lányok, jött a cigeretta, a nyaralás, annyi csábítás kísértette meg a gyerekeket, hogy több igen ígéretes játékos is lemorzsolódott. Csak abból lehetett jó játékos, aki a tehetsége mellett hajlandó volt áldozatokat hozni a futballért.

– A válogatottakkal teletűzdelt Ferencvárosban hogyan sikerült beverekednie magát?
– Amikor az ifiből felkerültem a tartalékcsapatba, Szűcs Lajos volt a beállós. De valóban, Novák Dezső, Páncsics Miklós, Szűcs Lajos mind válogatottak voltak, és úgy tűnt, esélyem sincs húszévesen szóhoz jutni. 

Már azon gondolkodtam, hogy elmegyek egy osztállyal lejjebb, amikor Lajos átigazolt a Honvédba, és egy szép napon Kalocsay Géza, az első csapat vezetőedzője szólt, hogy a következő meccsen én leszek a beállós. Berakott, és utána ki sem tudott volna tenni, mert annyira jól ment a játék, hoztam, amit kellett.

– Sőt, hamarosan válogatott is lett.
– Igen, tényleg szinte a tarcsiból ugrottam fel a válogatotthoz. Éppen nyűgös voltam, ki akartam hagyni aznap az edzést. Mondtam Csanádi Ferenc edzőnek, hogy sajnos fáj a lábam, ne haragudjon, de nem tudok edzeni. Azt felelte, rendben van, de most jött a telefonhívás, hogy mennem kell a válogatotthoz. Egyből nem fájt semmim sem. Még csak nem is álmodtam addig a válogatottról, aztán a románok ellen be is mutatkozhattam.

Vépi Péter első mérkőzése a válogatottban (Fotó: Labdarúgás/Arcanum)

– Ott lehetett a müncheni olimpián is, ahol minden meccsen játszott. Fájó emlék az elveszített döntő?
– Büszke vagyok arra az ezüstéremre. Nem jó, hogy nem nyertük meg az olimpiát, a vezetés az aranyérem esetére ígért minden szépet és jót, sok pénzt, lakást, de én ennek ellenére nem szégyellem az ezüstöt sem. 

Végül kaptunk fejenként huszonötezer forintot, ami egyharmad Zsigulira sem volt elég. Azóta a magyar labdarúgás egyetlen nagy tornán sem nyert érmet, és olimpiára is csak egyszer jutott el.

 Hozzáteszem, az érmeseknek rendelt aranygépen hazautazók ellenőrzés nélkül mehettek át a vámon, de mi valamiért egy másik géppel jöttünk. Meg is vámoltak szépen, de az MLSZ elnöke akkor Terpitkó András, a vámosok főparancsnoka volt, aki aztán mindent elboronált. 

Vépi Péternek fáj, hogy lemaradt egy Eb-döntőről

–  A döntőről egy ilyen interjúban Juhász Péter elmesélte, mivel ő beszélt szláv nyelven, megbeszélte a lengyelekkel a döntetlent, amivel az akkori szabályok szerint mindkét csapat olimpiai bajnok lett volna, ám Illovszky Rudolf szövetségi kapitány megtiltotta az egyezséget.
– Én úgy tudom, más miatt hiúsult meg a döntetlen, de ez mindegy már. A szünetben egy-nullra vezettünk, a lengyelek világklasszis szélsője, Robert Gadocha volt az emberem, és két ujját keresztbe téve mutatta, jó az iksz, aztán, amikor már ők vezettek kettő egyre, közülünk mutatták ugyanezt a többi lengyelnek, de akkor már ők rázták a fejüket.

– Fájó pont, hogy csak hatszor lehetett válogatott?
– Az nem, mert rengeteg jó játékos harcolt a posztokért, az viszont igen, hogy bár az összes selejtezőn pályára léptem, a U23-as Európa-bajnokság 4-1-re megnyert döntőjében nem játszhattam a Népstadionban. 

Előtte egy Csepel elleni bajnokin kialakult egy kakaskodás, kaptam is valakitől egy pofont, a játékvezető mégis engem állított ki. Tényleg ártatlan voltam, de eltiltottak,

 és ezért lemaradtam nemcsak az említett döntőről, hanem az Üllői úti stadionavatóról is.

– Mindössze harmincéves volt, amikor abbahagyta a játékot. Miért?
– Bár egy évvel korábban, hetvenkilencben én kaptam a legjobb Fradi-játékosnak járó Toldi-kupát, azt éreztem, hogy egyre kevésbé számítanak rám, ráadásul folyamatosan fájt a lábam is. Elfogadtam a Kiskunlacháza tényleg kecsegtető ajánlatát, ott levezettem egy évig, aztán tényleg befejeztem.

A Ferencváros 1985. augusztus 1-én hivatalosan is elbúcsúztatta (balról) Hajdu Józsefet, Mucha Józsefet, Megyesi Istvánt, Vépi Pétert és Pusztai Lászlót (Fotó: Facebook/Franzstasti Krónikák)

– A nyolcvanas évek derekán dolgozott Dalnoki Jenő mellett pályaedzőként a Fradiban, utána viszont eltűnt a reflektorfényből. Nem voltak komolyabb edzői ambíciói?
– Dehogynem, azért szereztem szakedzői diplomát. Amikor Jenő bácsit kirúgták, akkor választhattam a Vácszentlászló megyei csapata és a Fradi ifi egy között, és az utóbbi mellett döntöttem. 

Jól szerepeltünk, olyan futballisták kerültek ki a kezem alól – persze mások közreműködésével –, mint Hajdu Attila, Telek András, Wukovics László vagy Szűcs Mihály, egy idő után viszont vissza akartak sorolni az ifi háromhoz, amit nem fogadtam el.

 Dolgoztam még Bagon a megye egyben, ahol bajnokok lettünk, kis kihagyás után Mucha Józseffel mentem Tiszaújvárosba, később Abonyba is, majd amikor Józsit kinevezték a Ferencváros vezetőedzőjének, én lettem a pályaedzője. Sajnos, neki pár hét múlva megköszönték a munkáját, én pedig nyolc évig a tartalékcsapat edzője voltam, és amikor a Fradit kizárták az élvonalból, az NB II-ben nem volt szükség a fakóra, és ezzel le is zárult az edzői pályafutásom.

Gyilkos éveket dolgozott edzőként és vállalkozóként

– Nem sokan tudják, de közben a Haller téri piac kofakamarájának az elnöke is volt. Ez hogyan jött össze?
– Amikor abbahagytam a játékot, az egyik barátom mondta, lenne lehetőség megszerezni egy kifőzdét a Haller téri piacon, és mi belevágtunk, ami azt jelenti, hogy a feleségem volt a főnököm. Az önkormányzat egy idő után be akarta záratni a piacot, kellett a hely másra. 

Azt tudtuk, hogy egyenként nem megyünk semmire, de ha kamarába tömörülünk, akkor figyelni kell ránk, és engem szavaztam meg elnöknek, talán azért, mert az én nevem még jól csengett a ferencvárosi önkormányzatnál is.

 Értünk is el eredményeket, de végül a régi piacot így is bezárták.

– Hogyan fért ez össze az edzői munkával?
– Nagyon nehezen. Hétköznap felkeltünk hajnali négykor, mentünk a piacra, előkészítettük az ételeket, kinyitottunk, én mentem edzést tartani, onnan vissza piacra állni az ebédidő csúcsidőszakát, délután újra edzés, majd otthon este még fel kellett csíkozni mondjuk húsz kiló pacalt. Hétvégén pihenhettem volna, de akkor meg mennem kellett a csapatom meccsére gyakran vidékre is. Gyilkos évek voltak.

Vépi Péter tavaly októberben ünnepelte a 75. születésnapját (Fotó: Mirkó István / MI)

– Teljesen távol él a futballtól?
– Sajnos nagyon nehezen megyek a rossz lábaim miatt, ezért nem járok meccsekre. Néhányszor kimentem a Fradi-stadionba, a VIP-be szólt a jegyem, de ott rengeteg olyan embert láttam, akinek semmi köze a klubhoz, 

az pedig kimondottan elidegenített, hogy miközben ment a meccs, többen bent falatoztak, iszogattak és beszélgettek. Zavar a sok idegen játékos is, régen a csapatok összeállítását fejből fújtam, most a Fradiét sem tudom elmondani.

 Persze, világos, az élet változik, ma már más, mint a mi időnkben volt, a VIP elsősorban az üzletet szolgálja, mindenhol sok az ismeretlen légiós, értem, hogy ez a jelen és a jövő, csak éppen nekem nem tetszik. A tévében persze nézem a Fradit, és szurkolok is neki.

– A Ludogorec elleni BL-selejtező első meccse hogy tetszett?
– Két ellentétes félidőt láttam, a gól nélküli döntetlen nem rossz eredmény, elvégre ahogy mondani szokás, idegenben a taccs is jó. Hazai pályán nyerni kell, és akkor továbbjutunk.