– Egyetlen gólt szerzett a válogatottban, az elsőt a bolgárok elleni Eb-selejtezőn hetvenegyben. Lecsúszott?
– Le bizony! A Népstadionban a játékoskijáró közeléből akartam beadni, de olyan lövés lett belőle, hogy beakadt, pazar gól volt. Hozzáteszem, a másodikat én készítettem elő, szóval volt közöm a meccshez.
– Ha a sors úgy akarja, lehetett volna csehszlovák válogatott is, hiszen Losoncon született.
– De szerencsére nem akarta. A szüleim átszöktek Magyarországra, én pedig a nagymamáméknál maradtam. Nem volt semmilyen okmányom, így papíron nem is léteztem. Azt mondták, hogy ha egyenruhás embert látok, azonnal bújjak el, és amikor megpillantottam a postást, már rohantam is a budiba.
– Mikor került Magyarországra?
– Négyéves voltam, amikor az édesapám eljött értem, és a befagyott Ipolyon átcsempészett a határon. Beszakadt a jég, ő nyakig a vízben, a feje fölött tartva engem cipelt át a túlsó partra.
– Az, hogy az édesapja futballozott, meghatározta a pályafutását?
– Annyira nem, hogy nem is akartam futballista lenni. Természetesen fociztam a téren, amikor már Újpesten laktunk, de semmi komoly. Tizenhat éves lehettem, amikor a XV. kerületi Vasas edzője látott játszani, és azt mondta apámnak, aki a klub elnöke volt, hogy ügyes vagyok, érdemes lenne akár leigazolni is, mire ő azt felelte, a Péter tényleg ügyes, de lusta, nem érdemes vele foglalkozni. Ezért svarcban, Kauffmann Ede névre szóló igazolással, lényegében edzés nélkül kezdtem el játszani, a meccsek után pedig, mivel rendszeresen négy-öt gólt lőttem, mindig elszaladtam, nehogy valaki beszélni akarjon velem, és lebukjak. Egyszer egy stopli csúnyán felsértette a lábamat, a szüleim a seb láttán tudták meg, hogy rendszeresen futballozom.

– Kikapott?
– Majdnem, de aztán már szabályszerűen felvittek a felnőttekhez, komoly edzéseken is részt vettem, és egyre jobban ment a játék. Továbbra is szórtam a gólokat, majd tizennyolc évesen leigazolt az Újpest. Ebben az a pikáns, hogy a környezetemben mindenki a liláknak szurkolt, én viszont hajlandó voltam keresztülutazni a várost, hogy láthassam a Honvédot és különösen Tichy Lajost. Egyszer Tichy az újpesti védőket megalázva két gólt is lőtt a Megyeri úton, másnap a gimnáziumban beszóltam a társaimnak, és ha nem vagyok elég gyors, biztosan nagyon megvernek.