Szeretnék olyan színházat vezetni, amelyben mindenki megtalálja azt, ami az ő szája íze szerint való – mondta a vezetőváltás alkalmából Alföldi Róbert, majd hozzátette: tizennyolc embert bocsátott el a Nemzetiből, de ők a műsoron maradó darabokban továbbra is játszhatnak. A jövő évad tervéről megtudhattuk, hogy az első premier a Krétakörtől áthozott Szorokin-darab, A jég lesz (rendező: Mundruczó Kornél), majd Térey János új fordításában Euripidész Oresztészét és Kacsóh Pongrác János vitézét mutatják be élő zenekarral. Tavasszal Botho Strauss A park című darabja és a Balázs Zoltán rendezte Webster-mű, az Amalfi hercegnő várja a közönséget. A Gobbi Színpadon Zsótér Sándor rendezi Brecht Kivétel és szabály című darabját, Dömötör András a Pokoli disznótor című Remenyik Zsigmond-művet, Valló Péter pedig Racine Atáliáját állítja színpadra. Lesz Bánk bán is fiatal színészekkel, Az ember tragédiáját pedig sorozatban, más-más rendezővel, két-három heti eltéréssel színenként akarják bemutatni. Figyelemre méltó a határon túli magyar színházakkal tervezett állandó együttműködés. Alföldi három produkciót jegyez (a János vitézt, az Oresztészt és A parkot), indoklása szerint azért, mert a szerződtetni kívánt rendezőknek más elfoglaltsága támadt.
Alföldi Róbert hivatalba lépését számos viharos ügy előzte meg. Megválasztásakor a bírálóbizottság tagjai megcsonkítva kapták meg több pályázó dolgozatát, s csak a kitört botrány hatására, pusztán formaságból ültek újra össze, hogy akkor is – amint az várható volt – ugyanazt a döntést hozzák. Több mint gyanús volt, hogy a minisztérium titkolta, kik határoznak az új főigazgató személyéről. – Szakmán belül nem volt nagy hányás, mert így alakultak a dolgok – jelentette ki Alföldi megválasztásáról egy nyilvános fórumon, hozzátéve, „expresszív, szemét, pofátlan, vitára ingerlő” Nemzeti Színházat akar. Kora tavasszal tizennyolc művészt bocsátott el, mondván, jóval kisebb társulatot ígért, ezután csökkentette a színészek fizetését, majd bejelentette, hogy új tagokat szerződtetett, elsősorban fiatalokat. A társulat tagja lesz az Új Színháztól érkező Nagy Mari, a Krétakörből Péterfy Bori és Rába Roland, a Bárkából Makranczi Zalán és Tompos Kátya, valamint Murányi Tünde. A társulathoz csatlakozik Bánfalvi Eszter, Földi Ádám, Gergye Krisztián, Gerlits Réka, László Attila, Mátyássy Bence, Mészáros Piroska, Orth Péter, Stork Natasa és Szabó Kimmel Tamás is. Az új tagok közül öten idén végeztek a színművészeti egyetemen Zsámbéki Gábor osztályában. Alföldinek köszönhetően teljesül az a vágyuk, hogy együtt maradhatnak. Zsámbéki tagja volt a főigazgatóra javaslatot tevő bizottságnak, s így a szerződtetés a háttér-megállapodás gyanúját is felveti. Megütközést keltett, hogy a következő évadra közel harminc művészvendéget hívott meg Alföldi, ami több pénzbe kerül, mint az állandó tagok alkalmazása.
A tegnap hivatalba lépett főigazgató Lucifer-alakítása nagy sikert aratott, közel negyven darabot rendezett. Szerepet vállalt a Heti Hetes című balliberális politikai heccműsorban, s közel másfél évig irányította a Bárka Színházat.
Építeni vagy rombolni fog az új főigazgató? Kinevezésének körülményei és első lépései inkább szültek visszatetszést, mint örömet.

Veszélyes pók jelent meg Magyarországon