Amivel a bíróság sem foglalkozott

Munkatársunktól
2008. 09. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bende Péter a K&H Equities Rt.-nél Kulcsár Attila egyik kiemelt ügyfele volt, tegnap két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték orgazdaság miatt. A brókerrel több neves közéleti személyiség is kapcsolatban állt, Kulcsár sofőrje, Szekér Gyula 2003. novemberi tanúvallomásában részletesen elmondta, kinek, hányszor és milyen csomagokat szállított a befektetési tanácsadó utasítására.
A fuvarozó tanúvallomásában kitért Karl Imre egykori szocialista képviselőre is, akinek több alkalommal szállított pénzt, de előfordult az is, hogy az utcán intézték el pénzügyeiket. Szekérnek kétszer kellett jelentősebb összegeket kézbesítenie: 150-150 millió forintot Kulcsár személyes felügyelete mellett a Britton irodájában Kelemen László jogásznak és Mészáros Jánosnak – aki nem azonos a Britton Kft. meggyanúsított ügyvezetőjével – adtak át. Ezekről az ügyletekről Kulcsár úgy nyilatkozott taxis barátjának, hogy „ez a pénz most olyan fontos helyre megy, hogy véletlenül sem szabad tévednie”. Gyuszi Mészáros Jánosról – aki a Magyar Fejlesztési Bank igazgatósági tagja volt – elmondta, hogy többször szállított neki pénzt, alkalmanként néhány tíz milliót. A taxis megemlített egy másik esetet is, amikor a Britton irodájába szállított pénzt, amit Kulcsár „egy mozdulattal” továbbadott Kodela Lászlónak, aki akkor még a Miniszterelnöki Hivatal humánpolitikai helyettes államtitkára volt, és akivel az exbróker éppen borozgatott.
Endrényi Évának, Kovács László volt MSZP-pártelnök hölgyismerősének egy alkalommal vitt pénzt Szekér Gyula. Az üzletaszszony azt kérte, hogy ne neki, hanem a Régiposta utcában lévő cipőboltja üzletvezetőjének vigye ki a pénzt a közvetítő. Bleuer Istvánnak, a Népszavát korábban tulajdonló Esma Kft. vezetőjének két alkalommal vitt ki készpénzt, mindig a cég Fáy utcai irodájába. Egy alkalommal eurót adott az üzletembernek.
Pintér Dezső, a TV2 volt vezetőjének ismerőse, Könnyű Attila szintén sokszor kapott valutát és forintot a fuvarostól. Szekér Gyula kitért arra is, hogy készpénz helyett különböző egyéb csomagokat is ki kellett szállítania. Kapott küldeményeket Dunai György, a Betonút vezetője, de Kulcsár utasítására az akkori informatikai minisztériumba, Baja Ferenc nevére is kivitt borítékokat. A taxis úgy nyilatkozott, hogy szerinte ezekben nem pénz volt, mert ahhoz nagyon vékonyak voltak. Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank Rt. volt vezérigazgatójának több esetben vitt valutát Gyuszi taxis; egyszer a Marriott Szálloda mellett történt egy tízmillió forintos pénzátadás a sofőr autójában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.