A pekingi olimpia első aranyérmese, a cseh Katerina Emmons a női légpuska 10 méteres számában rögtön elkönyvelhetett egy világcsúcs-beállítást – egészen pontosan az alapversenyben maximális 400 kört lőtt –, másnap pedig az uszodában döbbenetes sorozat kezdődött. A játékok során a Vizeskockában huszonöt világrekordot jegyezhettünk fel. Ki más, Michael Phelps kezdte 400 vegyesen, akinek a nyolc aranyérme közül hét mellé minden idők legjobb eredménye társul négy egyéni számban és három váltóban. A 4 x 100-as gyorsváltók versenyéről külön is kell szólni. Az amerikaiak az elődöntőben 3:12,46 percről 3:12,23-ra nyesték a rekordot, majd a döntőre három versenyzőt lecseréltek a kvartettből, és másnap az új négyes 3:08,24-gyel győzött! S amúgy „mellékesen” itt megdőlt a klasszikus 100 gyors világcsúcsa is, mert az ausztrálok első embereként Eamon Sullivan 47,24 másodpercet úszott. Az olimpia előtt 47,50 volt a régi rekord, amelyet Alain Bernard állított fel a tavasszal az eindhoveni Eb-n, de mit tesz a sors, a váltóban éppen rajta ment el a franciák aranya. Másnap az első elődöntőben aztán 47,20-at repesztett, hogy percekkel később a másodikban Sullivan 47,05-tel rekontrázzon! A történetben maradt még egy csavar, de nem egészen olyan, amilyenre számítottunk: a következő nap a döntőben Bernard-nak 47,21 is elég volt az olimpiai bajnoki címhez. A női mezőnyből az ausztráliai Stephanie Rice-t kell megemlíteni, aki 200 és 400 vegyesen, valamint a 4 x 200-as gyorsváltóval írta át az örök-világranglistát.
Nem volt váratlan a „vizes” rekordeső, mi több, az amerikai csapat vezetőedzője, Mark Schubert a játékok előtt azt vizionálta, hogy akár valamennyi úszószámban megdőlhet a világcsúcs. A várakozásokat a Speedo LZR Racer nevű szuperdressze táplálta, amelyen nincs varrás, az egyes részeket összehegesztették, így a ruha kisebb ellenállást tanúsít a vízben. A NASA kutatási eredményeit felhasználó high-tech dressz hátránya, hogy csak rövidebb távokon segít, mert egy idő után összepréseli a versenyzőt. No és legalább harminc percig tart, amíg felveszi az ember, így aki erre szavaz, az bizony a rajt előtt nem szaladgálhat ki a mellékhelyiségbe. A világcsúcsok születését az is elősegíthette, hogy a Vizeskockában a vízmélység a megszokott két méter helyett három méter, így kisebb a turbulencia, az örvények a medence alja felé haladnak, és kevésbé zavarják a versenyzőket. Ráadásul a medence szélesebb is, a hagyományos nyolc pálya helyett tíz található benne, így a hullámok lassabban verődnek vissza a falról, és ebből ugyancsak profitálhatnak az úszók.
Megkerülhetetlen a doppingkérdés is. Bizonyíték nincs rá, de erősek azok a hangok, amelyek szerint az IGF nevű izomnövelő szer továbbfejlesztett változatának, a Long R3 IGF–1-nek is szerepe lehet a világcsúcsesőben. Ez rövid idő alatt hatalmas izomköteget képes „felrakni”, s mert közvetlenül az izomba fecskendezik, ki sem mutatható a vérből és a vizeletből, következésképpen az esetlegesen ezzel doppingolóknak attól sem kell tartaniuk, hogy az ellenőrzéseknél lebuknak…
Az biztos, hogy Usain Bolt hihetetlen produkciója nyomán is sokan ingatják a fejüket, bár ő kinézetre egyáltalán nem egy izomkolosszus. Mindenesetre a 22 éves jamaicai sprinter a 100 méteres síkfutásban úgy javította meg a 9,72 másodperces világcsúcsát 9,69-re, hogy az utolsó húsz méteren már ünnepelt, a végén a mellét döngette. Bolt 200-on már nem bohóckodott, az amerikai Michael Johnson kozmikus 19,32-es idejéből lecsippentett két századot, és nem kis szerepe volt abban sem, hogy a jamaicai 4 x 100-as váltó ugyancsak világcsúcsot futott. Elmondása szerint a titok nyitja az otthonában, Trelawnyban honos jamszgyökér, ebből a gumószerű, vitaminokban és rostokban gazdag édes növényből kell sokat enni. A magyar sajtóban egy fordítási malőr miatt először tévesen az jelent meg, hogy Bolt ereje a trelawnyi lekvárban rejlik, ám lássuk be, hogy a yam és a jam szavakat hallás után könnyen össze lehet keverni.
Női rúdugrásban az orosz Jelena Iszinbajeva már 505 centinél jár, és világcsúcsot hozott a női 3000 méteres akadály is. Mindezek mellett súlyemelésben négy versenyzőtől együttesen tíz világrekordot láttunk, s még a kerékpárosok is jelentkeztek kettővel, az íjászok pedig eggyel. A számlálásban negyvenháromnál álltunk meg, és sok egyéb ok mellett ezért is állíthatjuk, hogy csúcs volt ez az olimpia. (Fábik Tibor)
Eszaklálódik a Trump–Medvegyev vita
