Hetvennyolcra nőtt a Gustav hurrikán halálos áldozatainak száma: Haitin 59-en, a Dominikai Köztársaságban 8-an, Jamaicán 11-en vesztették életüket a hatóságok szerint. A Gustav a hét elején csapott le a Hispaniola szigetén osztozó Dominikai Köztársaságra és Haitira. Azóta trópusi viharrá szelídült, de várhatóan ismét hurrikán lesz belőle, sőt olyan erős, amilyen a 2005-ös Katrina óta nem volt. Gustav ma éjjel éri el Kuba nyugati csücskét. S miközben közeledik az Egyesült Államok mexikói-öbölbeli partjaihoz, ahol hétfőn vagy kedden csaphat le, New Orleansban tegnap megemlékeztek a Katrina pusztításának harmadik évfordulójáról, jelképesen eltemették a katasztrófa több mint 80 azonosítatlan áldozatát. Elképzelhető, hogy a New Orleans-iaknak – lapzárta után – helyi idő szerint pénteken este el kell hagyniuk lakhelyüket, ha a szövetségi állam kormányzója kötelező kitelepítést rendel el. Mintegy ezer kilométer széles az a partszakasz, amelyen a Gustav érkezésére számítanak.
Napi sudoku
