Belpolitikai csörtét váltott ki Horvátországban a horvát olajipari társaság, az INA Mol által tervezett felvásárlása. A tervezett részvénycserés tranzakciót egyenesen ellenséges felvásárlásnak minősítette a horvát ellenzék. A horvát Slobodna Dalmacija napilap internetes oldala Ljubo Jurcic ellenzéki politikust idézi, aki szerint Ivo Sanader kormányfő a részvénycserével tulajdonképpen ajándékba adná a magyaroknak az INA állami kézben lévő tulajdoni hányadát.
Az ellenzék úgy látja, a kormány jobban tenné, ha a horvát olajipari társaság részvényeit a tőzsdén értékesítené. Jurcic szerint ugyanis ha piacra kerülne az állami tulajdoni hányad, 3500 és 4000 kuna közötti áron mozogna a papírok értéke, vagyis átszámítva körülbelül 115 ezer és 132 ezer forint között. Az ellenzéki vezető ugyanakkor úgy véli, minden olyan üzletkötés, ami 3100 kuna alatti áron történik, bizonyítéka az ellenséges felvásárlásnak. (Jelenleg a horvát olajtársaság részvényeit a zágrábi tőzsdén 2800 kuna körüli szinten jegyzik.)
Mint arról már beszámoltunk, Ivo Sanader korábbi nyilatkozatában annak adott hangot, hogy az INA szóban forgó harminc százaléka privatizációjának részvénycsere a legvalószínűbb módja. A miniszterelnök azzal támasztotta alá szavait, hogy a társaság eladásából származó pénzre „a költségvetésnek nincs szüksége, és nem is lenne jó, ha a pénz a költségvetésbe folyna be”. Ez a részvénycsomag a Molnak a horvát vállalatban meglévő 25 százalékát egészítené ki, jelenleg pedig egy része a tőzsdén forog, illetve háborús veteránok tulajdonát képezi. Ivo Sanader azonban azt közölte, elképzelhetőnek tartja az állami kézben lévő INA-részvények eladását is, majd hozzátette: a döntést erről „nagyon hamar” meghozzák.
Bár egy horvát üzleti lap azt jósolta, tegnap meghozza döntését az ottani tőkepiaci felügyelet, a HANFA, ám a szervezet nem hivatalos közlése szerint ez nem valósulhatott meg. Mint arról a távirati iroda beszámolt, a csütörtöki soros ülésen egyes dokumentumok hiánya miatt hiúsult meg a döntés. A HANFA ugyanis augusztus 20-án kért kiegészítő és magyarázó dokumentumokat a Moltól, de azok még nem érkeztek meg. Ám a határidő túllépéséről nincs szó, mivel erre a magyar olajcégnek
14 napot adtak. Egyelőre nem tudni, hogy a jövő heti ülésen határozhat-e a HANFA, mivel a dokumentumok kézhezvétele után napokig tart azok értékelése is.
Kezd visszatérni a nyár, de nem lehet felhőtlen az örömünk
