A szocialista kormányzat Biztonság és partnerség elnevezésű új egészségügyi programjával próbálja orvosolni az egészségügyben létrejött káoszt. Schvarz Tibor Mikola István fideszes szakpolitikus kritikájára reagálva azt ígérte: az őszi parlamenti üléseken megpróbálják rendbe tenni többek között a patikák és a humán erőforrás kérdéseit, valamint pontosan meghatározzák az úgynevezett súlyponti kórház fogalmát és feladatkörét. Hangsúlyozta viszont: a konvergenciaprogramot folytatni kell annak érdekében, hogy felzárkózhassunk az Európai Unió többi tagországához. Az MSZP abban szeretne partnerséget kialakítani a pártokkal, hogy külföldi mintára a jövedéki adót az egészségügyi ágazatban használhassák fel.
Mikola Istvánt nem nyugtatta meg az a felvetés, miszerint átalakítják a teljesítmény-volumenkorlát (tvk) rendszerét. – A tvk-t nem finomítgatni kell, hanem eltörölni – fogalmazott. Az új tervezetet pedig időhúzásnak vélte, amely – mint mondta – közgazdaságilag egyelőre nem értelmezhető.
Orosz Éva egyetemi tanár, az ELTE Társadalomtudományi Kar Egészség-gazdaságtani Kutató Központjának vezetője nehezményezte, hogy az egészségügy még mindig alárendelődik a felelőtelen pénzügyi politikának. Hangsúlyozta: forrásbővülés nélkül nem lehetséges hazánk uniós felzárkózása.
Megszólalt egy szemtanú, ilyen volt az olimpiai bajnok halála testközelből
