Papírrepülő

Egy évvel köddé válása után ismét felerősödtek a kételyek a milliomos halálát illetően. Amerika nem tudja megemészteni hősének elvesztését, ezért újabb és újabb történeteket talál ki. Valóban ilyen egyszerűen bánt el a sors a rekordhalmozóval, vagy kínál még nekünk zaftosabb részleteket is?

Pósa Tibor
2008. 09. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly szeptember 3-án reggel nyolc óra negyvenöt perc és kilenc óra között a Renótól délre fekvő magánrepülőtérről emelkedett fel utolsó útjára Steve Fossett amerikai milliomos kék-fehér egymotoros gépe. Az utolsó út – ehhez azonnal hozzá kell fűznünk, az utolsó, amelyről tudunk. Másfél hónapja merültek fel először a kételyek bulvárlapok hasábjain, majd komoly újságok oldalain is azzal kapcsolatban, hogy a számtalan repülési, vitorlázói és hőlégballonos rekordot magáénak tudó különc valóban életét vesztette-e azon a verőfényes napon. A Fossett által felállított majd százhúsz „világrekord” közül hatvan jelenleg is él. Hőlégballonnal először ő kerülte meg a földet 2002-ben. Négy év múlva megdöntötte a távrepülés rekordját, 42 468 kilométert tett meg 80 óra alatt, leszállás, üzemanyag-, élelem- és vízutánpótlás nélkül. A különös médiafigyelmet az uborkaszezonra foghatnánk, ám a lapok által felvetett okok és érvek közül több is elgondolkodtató. Vegyük sorra ezeket!
Kezdjük a leginkább hihetetlen pletykákkal, amelyek szerint földönkívüliek rabolták el Steve Fossettet. Bár olyan vélemények is vannak, hogy nem is kényszerítették a milliomost semmire, hanem ő volt az, aki megkérte az idegeneket: hadd vezethesse az űrjárművüket. Az amerikai köznyelv „a földönkívüliek autópályájának” hívja a magánrepülőtér közelében fekvő vidéket, errefelé ugyanis hosszú évtizedek óta különös jelenségek játszódnak le. Az azonban biztos, hogy e térségben van az Area 51-es szupertitkos légibázis, ahol az amerikai hadsereg kísérleti repüléseket hajt végre a jövő fegyvereivel. Sokkal valószínűbb, ám kevéssé hihető, hogy kisgépével Fossett esetleg „betévedt” a légi támaszpont fölé, ami miatt a katonák megsemmisítették.
A hasonló elméletek mellett a kalandor eltűnésének vannak a közember számára sokkal kézzelfoghatóbb magyarázatai is. Az egyik feltételezés szerint Steve Fossett szerelmi élete állhat a háttérben. A 63 esztendős rekordhalmozó 38 éves feleségével, Peggyvel korántsem élt felhőtlen házasságban. Fossettnek a válás után le kellett volna mondania több tízmillió dolláros vagyonának legalább feléről. Ezért megrendezte saját halálát, és most gondtalanul él valahol a világ távoli szegletében. A nagy étvágyú kalandor állítólag két barátnőt is tartott. Az egyik angol származású szeretőt meg is találta a brit Independent napilap újságírója. A hölgy elmesélte, hogy egy repülőúton ismerkedtek össze, és arról is említést tett, hogy jelentkezett nála egy másik nő, aki szintén hasonló viszonyt ápolt az eltűnttel.
Fossettnek volt a brit Lloydsnál életbiztosítása, amelynek értelmében halála esetén 53 millió dollárt kap a felesége. Ha ezen összegnek a megkaparintása lett volna a cél, akkor ugyancsak össze kellett volna játszania Peggyvel, jó előre minden részletet kitervelni. Ez meglehetősen kockázatos vállalkozás, hiszen a biztosítótársaság árgus szemekkel figyeli majd a feleség minden lépését. A közelmúltban, öt évvel a történtek után, így sikerült lebuktatni egy párt, amely megjátszotta, hogy a férj eltűnt tengeri kajakbalesetekor.
Fél évvel a szeptemberi repülés után, februárban Chicagóban egy bíró halottnak nyilvánította Steve Fossettet. Az Egyesült Államokban hét év időt hagynak arra, hogy egy hozzátartozó kérésére halottnak nyilvánítsák az eltűntet. Mire volt ez a nagy sietség? – fogalmazódott meg sokakban a kérdés. „Nem akarjuk a mendemondákat erősíteni, de meg kell állapítanunk, hogy a halálos légi balesetre nincs semmilyen bizonyíték, nincs holttest, nincsenek gépmaradványok” – szögezte le a Lloyds által megbízott szakértő.
A másik elterjedt változat szerint Steve Fossett anyagi csődbe került, és megjátszott halálával akart menekülni hitelezői elől. Ám ennek az eshetőségét cáfolják a Steve Fossett Challenges nevű vállalkozásban érdekelt befektetőtársai. Semmi baj nincs, a dolgok rendben mennek, a cég számlájáról sem az eltűnés előtt, sem utána nem történt nagyobb átutalás – tájékoztatta a francia Le Monde napilapot a vállalkozás illetékese. Beszélnek titkos bankszámlákról is, amelyekre Fossett utalt át jelentős öszszegeket, de ilyenekről sem tudnak a cégnél. „Nem volt semmilyen adóssága” – jelentette ki határozottan Mike LoVallo, a család ügyvédje.
A körülmények, amelyek között Steve Fossett eltűnt, azonban ugyancsak gyanúsak. Azon a szeptember 3-i reggelen repülésre kiváló volt az időjárás. A milliomos szokásával ellentétben megkérte felszállásának egyetlen szemtanúját, a magánrepülőtér tulajdonosának, a nyolcvanesztendős Barron Hiltonnak – Paris Hilton nagyapjának – a pilótáját, hogy készítse fel gépét a repülésre. A Reno melletti ranchon lévő repülőtér és horgászhely igen népszerű a nyugati part előkelőségei körében, gyakran megfordul itt a Holdon járt űrhajós, Buzz Aldrin, a színész Sylvester Stallone és Morgan Freeman is.
Fossett egy 1980-as modellű Bellanca Citabria Super Decathlon egymotoros géppel indult útnak, amelyről a pilóták úgy tartják, hogy egy gyerek is tudja kezelni. Egyszerű a felszállás, a leszállás, ha a motor elromlik, siklórepülésben is le lehet hozni a gépet. Az nem lehet, hogy a sokat tapasztalt Fossetten kifogjon ez a „papírrepülő”! A végsebessége 160 kilométer/óra körül van, négyórás repülésre elég üzemanyagot kért bele. A pilótának azt mondta, hogy tizenegy óra körül jön vissza. Érdekesség – mint több újság is megemlíti –, hogy a hatóságok sohasem hallgatták ki a Fossettnek segítő embert. Az ő elmondása szerint Fossett azért szállt fel, hogy pályát keressen új autós gyorsasági rekordjához. A felesége, Peggy viszont úgy tudta, hogy csak kedvtelésből repült.
A magánpilóta csupán akkor lepődött meg, amikor Fossett egy üveg ásványvízzel indult útnak. Nem volt nála semmilyen műszer, amellyel a terepet tanulmányozhatta volna, nem vitt magával életmentő csomagot, sem ejtőernyőt, és mint utólag kiderült, a repüléshez használt Breitling karóráját, amely baleset esetén rádiójeleket továbbít, az asztalán „felejtette”. Peggy erről a keresés tizedik napján szólt a kutatóknak.
Nevadában nem kötelező bejelenteni a repülési útvonalat a légügyi hatóságoknak ilyen kis útra. Fossett sem tett másként, ráadásul csupán két pólóban indult el a sivatagos, hegyes-völgyes terepre. „Itt van ez a fickó, aki vagy száz földi és légi rekordot tudhat magáénak – elmélkedett Paul Ciolino, a Llyods által felbérelt magándetektív. – A keze ügyében vannak elektronikus kütyük, műholdas meghatározási eszközök, különböző túlélési felszerelések. És mindezek nélkül száll fel, annak ellenére, hogy sohasem tett ilyet…”
Az amerikai történelem legnagyobb keresőakciója kezdődött el azután, hogy Fossett hat óra múltán sem tért vissza a repülőtérre. Az amerikai Polgári Légi Szolgálat, a CAP, valamint a Nemzeti Gárda összesen 19 helikoptere és vagy harminc magángép kutatott Fossett után. Éjjellátó, hőérzékelő kamerákkal keresték a gép roncsait vagy Fossett maradványait. A Google Earth műholdas képeit ötvenezer önkéntes fürkészte, találtak is hat korábban be nem jelentett repülőroncsot, ám Fossettnek nem leltek a nyomára.
Nevada állam területének, amely három magyarországnyi, nyugati felén tűnt el a kalandor. A magánrepülőtértől keletre van a Nagy-tavak vidéke, délre pedig a Yosemite Nemzeti Park húzódik, nyugatra a Sierra Nevada csúcsai meredeznek. Erre található a Mojave sivatag is, itt nagy légibázis üzemel. Az azóta végzett kutatások – a legutóbbi júliusban, amikor tíz kanadai alpinista fésült át egy területet, ahol a becsapódást sejtették – nem vezettek eredményre. A keresés költsége meghaladta az egymillió dollárt. A CAP egyik volt szóvivőjének, Cindy Ryan alezredesnőnek, aki a feletteseivel történt összetűzés miatt távozott, a Fossett-ügyben tett kijelentése, amely szerint „minden elképzelhető”, szította fel a találgatások tüzét. Az alezredesnő utalt arra, hogy a Bellanca milyen könnyen szétszedhető és eltüntethető. Ám korábban épp ő volt az, aki azt mondta, ha a vászonborítású gép tüzet fogott, akkor egy bevásárlókocsira való fémet kellene megtalálni a hatalmas területen.
Az amerikai hős eltűnt – a tengerentúli társadalom jó része ezt nem tudja megemészteni. Ilyenkor óhatatlanul megkezdődik a „népmesék” gyártása. Különösen, ha ennyi zavaró körülmény merül fel az ügyben, akkor azonnal színre lép az összeesküvés-elmélet. Így volt ez 1962-ben, amikor a szépséges Marilyn Monroe-t „meggyilkolták”, vagy amikor 1977-ben Memphisben Elvis Presley elhalálozott, de a Párizsban 1971-ben elhunyt Jim Morrisonról, a Doors énekeséről is úgy tartották, hogy valójában él. Most, ha maradványait nem találják meg, Steve Fossett lép a nyomukba. Ám a sztároknak nem ilyen hétköznapi halál jár, mint gyógyszer- vagy kábítószer-túladagolás, netán egy sétarepülés során való eltűnés. A közvélemény valószínűleg arra számít, hogy annyi kalandot túlélve, Steve Fossett egy napon ott virít majd a címoldalakon, amint önfeledten napfürdőzik egy nevesincs trópusi szigeten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.