Petőfit idézték a városházán

2008. 09. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négyes metró építésének anomáliáiról ment a vita csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben, amikor Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes váratlanul irodalmi magasságokba hágott. Azt mondta Tarlós Istvánnak, az ellenzék frakcióvezetőjének, hogy ne idézgessen itt neki mindenféle magánlevélrészleteket, hiszen bármilyen szövegből ki lehet ragadni úgy passzusokat, hogy az mást jelentsen, mint eredetiben. Hagyó – hogy példával is szolgáljon – mindjárt idézett is az egyik Petőfi-versből (címe: Mit nem beszél az a német…), íme: „Foglalod a kurvanyádat, / De nem ám a mi hazánkat! …”. A főpolgármester-helyettes szerint a költő e két sora egészen mást jelent, mint maga a teljes vers. Tarlós erre – ahogyan fogalmazott, Rejtő Jenő modorában – azt felelte: „A te kurva anyádat”.
Hagyó Miklós válaszát nemcsak Tarlós, hanem a közgyűlés többsége sem fogadta el, az ügy a bizottságokhoz kerül kivizsgálásra. Beszámolók szerint egyébként a közjáték inkább derültséget, mint megdöbbenést váltott ki a fővárosatyákból. Demszky Gábor hűvös szavakkal önmérsékletet kért a felektől.
Nem Petőfi védelmében mondom, de a Hagyó által citált sorok – ha szokatlanul markánsan is – pontosan a vers lényegét takarják. (Ehhez persze el kellene olvasni a teljes költeményt.)
Mint említettem, a metróépítés mélyéről emelkedett költői magasságokba a közgyűlési vita, és ez – hangozzék bármilyen furcsán is – valahol örömtelinek mondható. Bár gyorsan hozzáteszem, a költőből kibuggyanó indulatos megjegyzés nem mosható össze Gyurcsány Ferenc őszödi trágárságaival. A miniszterelnök káromkodásözönében keresve sem találni hazaszeretetet, még kevésbé lírai elemet. Szimplán a bunkó böszmeséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.