Röviden

MN
2008. 09. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pataki Árpád lesz a gárdaper bírója
Az eddig elsősorban személyiségi jogi és sajtó-helyreigazítási ügyeket tárgyaló Pataki Ár-pád lesz a Magyar Gárda megszüntetéséért indított per új bírája – erősítették meg a HVG információját lapunknak a Fővárosi Bíróság (FB) sajtóosztályán. Az eddigi bíró, Öcsödi Ágnes azután jelentett be elfogultságot, hogy egy névtelen telefonáló gyalázta őt. Gatter László FB-elnök szerint a telefonálót az egyesület feloszlatását szorgalmazók között kell keresni. (P. T.)

Jegyzőkönyvek a TASZ-nak
Kiadja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az egyes kormányülések összefoglalóinak mellékleteit a Társaság a Szabadságjo-gokért (TASZ) elnevezésű civil szervezetnek. Ezt Deák Dávid ügyvéd, a TASZ jogi képviselője mondta el az általuk e témában indított per tegnapi tárgyalása után. Az eljárás során korábban a MeH a kereset teljes elutasítását kérte, ám tegnap már átadott egy kivonatot a TASZ-nak, amely a kormányülések mellékleteivel kapcsolatban rögzíti, melyek azok, amelyeket teljes egészében, melyek azok, amelyeket részlegesen, illetve egyáltalán nem tudnak átadni. (MTI)

Titokban lezárt nyomozás
Már hetekkel ezelőtt, augusztus 15-én bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a BKV Zrt.-nél hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárásban. A távirati irodát erről csak tegnap értesítő BRFK nem kívánt további részleteket közölni. „A BKV dolgozói” márciusban – névtelenül – feljelentést tettek Antal Attila volt vezérigazgató és valamennyi helyettese ellen a cégnél több milliárd értékben kötött tanácsadói szerződések és a közpénzekből kifizetett százmilliós tételek miatt. A feljelentés szerint a szerződések nem teljesültek, vagy az elvégzett munka nem állt arányban a kifizetett összeggel. (Sz. Zs.)

Több „ütközést” akartak
A Magyar Rádió Kossuth adója olyan műsort szán a cigányságnak, amelyben „az eddiginél több az ütközés”, én viszont ilyet nem tudok, és nem is akarok készíteni – Varga Ilona szerkesztő szerint ezért vették el tőle a Cigányfélóra című műsort. A számos díjjal kitüntetett, két évtizede a rá-diónál dolgozó roma rádióst lesújtotta a hír. A műsor megszüntetését szabadsága előtt közölte vele a Kossuth adófőszerkesztője, a korábban a Rádió C-nél is dolgozó Kerényi György. (MN)

Van kiút
Van kiút címmel, Egyházaink és a civil szféra szerepe a XXI. században – Társadalmi nehézségek és a kivezető út alcímmel rendezik meg holnap tíz órától Nyíradonyban azt a konferenciát, amelyen Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv refor-mátus püspök, Semjén Zsolt KDNP-elnök, evangélikus, zsidó és baptista közéleti személyiségek, határon túli egyházi méltóságok – Tempfli József, Tőkés László – tartanak előadást. A civilek nevében szólal fel Papp Lajos szívsebész, Jó-kai Anna író, valamint Pitti Katalin operaénekes. (J. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.